Infostart.hu
eur:
354.04
usd:
309.79
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Kossuth téri mélygarázs-saga: Ki fizesse a fapótlást?

Alaptalannak tartja a Parking Kft. kifogásait a Kossuth téri mélygarázs építése ügyében az V. kerület alpolgármestere. Puskás András azután beszélt erről az InfoRádióban, hogy a cég tegnap felügyeleti eljárást kért az Államigazgatási Hivataltól, mert úgy véli: a városrész vezetése folyamatosan halogatja az építési engedély kiadását.

A kerületi alpolgármester most hangsúlyozta: már szeptember eleje óta ismert az a rendelet, ami alapján 175 millió forint úgynevezett fapótlási megfizetését várják a Parking Kft-től az engedély megadásához.

Puskás András emlékeztetett: a cég korábban nem vállalta, hogy a 30 fa tervezett kivágása után újabbakat telepít más kerületi helyszínen, ezért - a hatályos rendelet értelmében - kérték a díj megfizetését az önkormányzat zöldalapjába.

Közben Gyarmati Zoltán, a Parking Kft. ügyvezető igazgatója az InfoRádióban megismételte: továbbra sem hajlandók előre megfizetni a díjat, hiszen a fákat még ki sem vágták.

Emlékeztetett: a cég már hónapok óta rendelkezik a beruházás megkezdéséhez szükséges valamennyi szakhatósági engedéllyel. Azt is közölte: a belvárosi önkormányzat többszörös jogsértését november 17-én határozatban állapította meg az Államigazgatási Hivatal.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Így kerülhetjük el az áramkimaradásokat és a túlterhelést hőség idején – tippek, tanácsok

A magas nappali hőmérséklet és az éjszakai lehűlés elmaradása egyaránt fokozott igénybevételt jelent a hálózati berendezések számára – figyelmeztetett az E.ON Hungária sajtómunkatársa. Csiszér-Kovács Viktória az InfoRádióban elmondta: az extrém hőség hatására az átlagosnál kétszer-háromszor több üzemzavar jelentkezik, aminek a fő oka, hogy ilyenkor megnő a fogyasztás, elsősorban a klímaberendezések folyamatos használata miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
40 éves mélyponton a japán jen, hiába próbál kapaszkodni a forint

40 éves mélyponton a japán jen, hiába próbál kapaszkodni a forint

Hétfőn stabilan tartotta magát az amerikai dollár, amely csaknem egy éve a legnagyobb havi erősödése előtt áll. A deviza iránti keresletet az Öböl-térségben tapasztalható feszültségek és a magas amerikai állampapírhozamok egyaránt fűtötték. Eközben a japán jen áttörte 2024-es csúcsát és 4 évtizedes csúcsra emelkedett. A forint egyhetes csúcson kezdte a hetet a dollárral és az euróval szemben is, nap közben azonban fokozatosan gyengült a magyar deviza. A közel-keleti hírek mellett a mai nap legfontosabb eseményei az Európai Központi Bank (EKB) Sintrában megrendezett fórumán elhangzó jegybankári megszólalások lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×