Infostart.hu
eur:
354.35
usd:
310.1
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Újabb feljelentést tesz a Fidesz az őszödi beszéd ügyében?

Jogi szakértőkkel vizsgálja a Fidesz, hogy van-e lehetősége ismét büntetőfeljelentést tenni a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök őszödi beszédében elhangzottakkal kapcsolatban - közölte Balsai István szerdán Budapesten.

A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója sajtótájékoztatón elmondta, azután kezdték vizsgálni az újabb feljelentés lehetőségét, hogy - ahogyan azt a Magyar Nemzet keddi számában megírta - egy jogerős bírósági döntés értelmében a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) nyilvánosságra kellett hoznia az Európai Uniónak elküldött adósság- és hiányszámokat. A KSH-nak fel kellett adnia azt az álláspontját, hogy úgynevezett "közbülső anyagokról" van szó, amelyek titkosak - tette hozzá.

Mint mondta, a bíróság teljes mértékben elutasította a statisztikai hivatal és a mögötte álló kormány, a Pénzügyminisztérium, a jegybank védekezését.

Balsai István közölte: mindezek alapján vizsgálják, hogy - a 2006-ban elutasított keresetük után - lehetőségük van-e ismét feljelentést tenni Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének azon részlete miatt, amelyben a volt kormányfő többek között egy, az ország valós helyzetét feltáró anyagról beszélt, amely "köszönőviszonyban sem volt mindazzal, amit a választók megtudhattak" a választások előtt. Pontosabban meg sem tudhattak - jegyezte meg a fideszes képviselő -, mert a 2006-os választásokat megelőző negyedéves kötelező jelentést a Pénzügyminisztérium nem adta ki.

Emlékeztetett: párttársa, Áder János és ő 2006-ban tett feljelentést az őszödi beszéd nyilvánosságra került hanganyaga alapján. Feljelentésüket - amelyet közérdekű adatokkal kapcsolatos visszaélés gyanúja miatt tettek - akkor szintén "közbülső anyagokra" való hivatkozással utasították el - mondta Balsai István. Tájékoztatása szerint az ügyészség álláspontja az volt, hogy ezek a "közbülső anyagok" nem tekinthetők olyan közérdekű adatoknak, amelyekre az adatvédelmi törvény előírásai vonatkoznának.

A politikus véleménye szerint azonban kedd óta ez a helyzet megváltozott, ezért a jogi szakértőik vizsgálják, hogy van-e lehetőségük ismét megtenni a büntetőfeljelentést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így kerülhetjük el az áramkimaradásokat és a túlterhelést hőség idején – tippek, tanácsok

Így kerülhetjük el az áramkimaradásokat és a túlterhelést hőség idején – tippek, tanácsok

A magas nappali hőmérséklet és az éjszakai lehűlés elmaradása egyaránt fokozott igénybevételt jelent a hálózati berendezések számára – figyelmeztetett az E.ON Hungária sajtómunkatársa. Csiszér-Kovács Viktória az InfoRádióban elmondta: az extrém hőség hatására az átlagosnál kétszer-háromszor több üzemzavar jelentkezik, aminek a fő oka, hogy ilyenkor megnő a fogyasztás, elsősorban a klímaberendezések folyamatos használata miatt.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megint nőtt a feszültség Iránban, bizonytalanság a tőzsdéken

Megint nőtt a feszültség Iránban, bizonytalanság a tőzsdéken

A befektetők továbbra is szorosan figyelik az iráni eseményeket. Hétvégén újra támadták egymást a felek Iránban, majd vasárnap megállapodtak abban, hogy felfüggesztik az ellenségeskedést, és lehetővé teszik a hajók számára a Hormuzi-szoroson való szabad áthaladását. A megállapodás körüli bizonytalanság visszaköszön a tőzsdei mozgásokban is, az ázsiai tőzsdék vegyesen teljesítettek hétfőn, és Európában is iránykeresés látszik. Az USA-ban ehhez képest pozitív a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is nagy volatilitás jellemző.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×