Infostart.hu
eur:
354.59
usd:
311
bux:
138848.42
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Határozatképtelen volt a bizottság a kormányzati benzintender ügyében

Ismét határozatképtelen volt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának a kormányzati benzintender ügyében összehívott rendkívüli ülése. A testület szocialista, MDF-es és SZDSZ-es tagjai nem voltak jelen, csak a fideszes képviselők mentek el. Az ülés pénteken is határozatképtelenség miatt maradt el.

A testület fideszes elnöke elmondta: azt akarták tisztázni, hogy a benzintender kiírásánál miért az osztrák államnak, illetve az OMV-nek kedveztek, illetve - mint fogalmazott - milyen kapcsolat lehet az üzemanytöltő-állomást üzemeltető szocialista képviselők és az eredmény között.

Lázár János megismételte: a tények tisztázása után új benzintender kiírását tartaná indokoltnak. Molnár Csaba kancelláriaminiszter tájékoztatóján arról beszélt, hogy a pályázat a törvényeknek megfelelően zajlott.

Hozzátette: az elbírálásnál 3 szempont szerepelt, az ár, a kutak száma, valamint azok területi elhelyezkedése. Mint mondta: két szempontból az OMV lényegesen előnyösebb ajánlatot tett, míg a kutak számában a Mol volt jobb.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×