Infostart.hu
eur:
354.25
usd:
310.72
bux:
138827.98
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Kocsis: A BKV elment a végsőkig

A BKV megtett mindent, hogy elkerülje a sztrájkot és megajánlotta a szakszervezeteknek azt, amit kértek - mondta Kocsis István, a BKV vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A BKV elment addig a pontig, amíg a cég finanszírozhatósága biztosítható, ha ezen a ponton túllépnek, akkor munkahelyek kerülnek veszélybe - közölte a vezérigazgató, hozzátéve: a szakszervezeteknek egy feszes gazdálkodás eredményeként megadták volna a követelt 3 százalékos egészség- és nyugdíjpénztári hozzájárulást, de ezt elutasították.

Kocsis István szerint az ajánlatuk nettó félmillió forinttal többet adott volna a munkavállalóknak, a munka törvénykönyvében foglaltakhoz képest.

Hangsúlyozta: 2003-ban konszolidálták a céget, azóta 70 milliárdos hiány keletkezett, a szakszervezetek követelését nem tudják finanszírozni, mert akkor tovább nő a hiány. Amit ajánlanak, az kevesebb, mint ami a régi kollektív szerződésben volt, de több, mint amit a munka törvénykönyve biztosít.

Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ), Budapest főpolgármester-helyettese a sajtótájékoztatón azt mondta: minden lehetőséget megadtak a BKV-nak arra, hogy elkerüljék a sztrájkot. Az ajánlatok jogszerűek és szakszerűek voltak.

Kifejtette: az önkormányzat operatív tárgyalást követően több intézkedést hozott a sztrájk idejére. E szerint nem rendelnek el keddre iskolai tanítási szüntet, de az igazgatók dönthetnek arról, hogy elrendelik-e az oktatási szünetet.

A szemétszállítást hajnal 5 órakor kezdik, a buszsávokat pedig a sztrájk ideje alatt sem lehet majd használni. A főjegyző intézkedést adott ki arról is, hogy a BKV buszvégállomásain azok az autósok, akik utasokat akarnak felvenni, megállhatnak - tette hozzá.

Mihálszky Gábor, a BKV közlekedési vezérigazgató-helyettese elmondta: a Volán járatai Budapesten belül megállnak a BKV buszmegállóiban is. Nem alkalmazzák az elsőajtós felszállási rendszert, illetve a bérleteket elfogadják a járatokon.

Kifejtette, várhatóan a metróhálózaton zavartalan lesz a közlekedés, a HÉV-közlekedésben pedig Budapest határain belül nem lesz fennakadás, a nagykörúti villamosok és több troli is járhat a sztrájk alatt. A buszközlekedésben lehet a legnagyobb fennakadás, mert csak az alvállalkozók által működtetett 26 járat közlekedhet kedden. Üzemelni fognak az éjszakai és a szolgálati járatok is - tette hozzá.

A menedzsment és a szakszervezetek a még elégséges szolgáltatásról és a kollektív szerződésről este 10 órakor folytatják a tárgyalásokat.

A BKV és a szakszervezetek december 22-én jelentették be: nem tudtak megállapodni az év végén lejáró kollektív szerződés szövegéről, ezért 2010. január 1-től a BKV a munka törvénykönyve szerint működik. Emiatt a szakszervezeti vezetők szerint olyan változás áll be a BKV-nál, amit már az utasok is érezni fognak. Január 4-óta pedig sok vonalon bizonytalanná vált az autóbuszok menetrend szerinti közlekedése.

Bár a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége december 29-én megállapodott a BKV-val egy ideiglenes kollektív szerződésről, azt a szakszervezetek 65 százaléka nem írta alá, emiatt ez nem lépett életbe.

Azok a szakszervezetek, amelyek nem írták alá a kollektív szerződés tervezetét, január 12-ére határozatlan idejű sztrájkot hirdettek, amelyhez eddig 14 szakszervezet csatlakozott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány
napirend előtt

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Budakesziről az USA-ba: prémium szörp tör világsikerre

Budakesziről az USA-ba: prémium szörp tör világsikerre

2014 körül, egy a saját éttermük ellátási láncát érintő problémából indult minden: hiába kerestek igazán jó szörpöt, vagy a minőséggel volt gond - az adalékanyagokkal és tartósítószerekkel - vagy azzal, hogy a termékek nem voltak elérhetők egész évben. Galajda Péter, a Mayer Szörp alapító tulajdonosa végül inkább nem kompromisszumot kötött, hanem megfőzte maguknak, a vendégek pedig annyira rákaptak, hogy hamar kiderült, ebből nemcsak egy házi megoldás, hanem egy valódi, prémium márka is születhet. A vállalatvezetőt többek között arról kérdeztük, hol látják a növekedés fő motorját a következő években, hogyan alakítják úgy az árazást, hogy megmaradjon az elérhetőség, de a magas gyümölcstartalom és a prémium minőség hosszú távon is fenntartható legyen, és kitértünk arra is, milyen lehetőség van a külpiacokban, mennyire exportképes a magyar szörp.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×