Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A vakcinához való hozzájutás egyszerűbbé tételét kérte Bajnai Gordon

Az új típusú influenza elleni vakcinához való hozzájutás egyszerűbbé tételét kérte az egészségügyi minisztertől a kormányfő. Bajnai Gordon római látogatása során azt mondta: a kabinet célja, hogy azok, akik be akarják oltani magukat, minél egyszerűbben és gyorsabban megtehessék ezt.

Korábban a helyettes tisztifőorvos arról számolt be, hogy újabb két ember halt meg az új influenza vírus miatt. Molnár Kornélia közölte: egy 55 éves férfi és egy 73 éves nő az áldozat; mindketten súlyos keringési betegségben szenvedtek.

Ezzel hétre emelkedett azoknak az elhunytaknak a száma, akiknek szervezetében kimutatták a H1N1-es vírust. Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentése szerint az elmúlt héten 30 százalékkal, 16 ezer 700-ra nőtt az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók aránya a korábbi héthez képest.

Az oktatási tárca államtitkára az Inforádióban azt mondta: ahol eddig tanítási szünetet rendeltek el, ott várhatóan hétvégén vagy a kötelező órákon túli tanítással pótolják a kieső napokat. Arató Gergely hozzátette: eddig hat iskolában rendeltek el tanítási szünetet és egy Zala megyei óvodát zártak be átmenetileg az új típusú influenza miatt.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×