eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

A Markusovszky Kórház perli az államot

Beperli a magyar államot a Vas Megyei Markusovszky Kórház, emellett fellebbez a munkaügyi bíróság ítélete ellen.

Az elmaradt ügyeleti díj miatt perelte be a Vas Megyei Markusovszky Kórházat 70 dolgozó. A kórházvezetés álláspontja szerint az intézmény az akkor érvényben lévő jogszabályok betartásával számolta ki és fizette az ügyeleti díjakat. A probléma abból adódik, hogy azóta az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a kormányrendeletet, amely szerint az ügyeletben eltöltött időnek csak egy részét tekintik munkaidőnek, és ez alapján számolják a díjazást. Egy uniós irányelv szerint ugyanis az ügyeleti idő teljes egésze munkaidőnek számít. Lakner László, a kórház vezérigazgató-főorvosa szerint az állam tehet arról, hogy a szabályokat több mint két évig nem igazította az uniós irányelvhez.

A Szombathelyi Munkaügyi Bíróság ítélete szerint a kórháznak több mint 16 millió forintot és annak kamatait kell megfizetnie a dolgozóknak. Lakner László a távirati irodának úgy fogalmazott: igazságtalannak tartaná, ha csak azoknak fizetnék ki az elmaradt ügyeleti díjakat, akik perre mentek a kórházzal szemben. Ha azonban minden dolgozójuknak fizetnének, az 100-150 millió forintos többletterhet jelentene, erre viszont a kórháznak a jelenlegi gazdasági helyzetben nincs pénze.

A munkaügyi bíróság nem jogerős ítélete ellen fellebbezett a Markusovszky Kórház, ezen túl pedig pert indít a magyar állammal szemben.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×