Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Milyen trükkökkel verhetők át a magyar cégvezetők? - Lapszemle

A Magyar Nemzet arról közöl összeállítást, milyen trükkökkel verhetők át a magyar cégvezetők. A cégek jóhiszeműségét jól jellemzi, hogy néha még hamis cégnévvel és hamis iratokkal is milliós értékben lehet vásárolni, mert az eladó utána sem néz annak, hogy valóban létezik-e a cég, amelyiknek elad.

A másik gyakori trükk, hogy a fizetési határidő lejártával a vevő közli, hogy az a személy, akinek annak idején átadták az árut, nem volt jogosult annak átvételére, ezért nem is ismerik el, hogy az áru eljutott hozzájuk. A problémát ebben az esetben az jelenti, hogy ha a megrendelő vitatja a teljesítést, akkor nem lehet felszámolással vagy csődeljárással rendezni a dolgot. Az ügy tehát a bíróságra kerül, ahol évekig elhúzódhat.

A Népszabadság arról ír, hogy teljes vasútvonalak és távolsági autóbuszjáratok tucatjai eshetnek áldozatául a közösségi közlekedés kormányzati átalakításának. Ha a tervek megvalósulnak, a főváros és a megyeszékhelyek között utazóknak számos újdonságot kell megszokniuk. Elsősorban azt, hogy decembertől az ezeken a viszonylatokon a vasúté az elsőbbség, és felszámolják a párhuzamosságokat. Ami azt jelenti, hogy egyes megyeszékhelyekre - például Győrbe - a jelenleginél lényegesen kevesebb busz közlekedik majd Budapestről. Salgótarjánba, Egerbe, Szekszárdra és Hódmezővásárhelyre buszok járnak majd - méghozzá autópályán és ütemes menetrend szerint. Megszületett a még jóváhagyásra váró szakmai döntés a vasúti mellékvonalak sorsáról is. A közlekedési tárca 46 vizsgált szárnyvonalból 33 esetében tűzte napirendre a vonatforgalom szüneteltetését.

Az Index.hu arról ír, hogy ötszáz pályázat érkezett a kormány által meghirdetett roma köztisztviselői programra. Bajnai Gordon még szeptemberben hirdette meg, hogy kormánya kétszáz diplomás romának teremt álláshelyet a közigazgatásban. A jelentkezők január 1-től pályázhatnak állásokra, de hogy hova, azt még csak most mérik fel. Mivel etnikai hovatartozásra vonatkozó adatot tilos gyűjteni, ezért csak bízni tudnak benne, hogy a pályázatra valóban romák jelentkeztek.

A Világgazdaság arról ír, hogy nem maradnak bér nélkül az egészségügyiek, ám a kórházak beszállítóinak még várni kell a pénzükre. A kormánytól kialkudott többletforrás első, 4,5 milliárdos összegét a héten utalja át a tb a gyógyítóintézményeknek. A sürgősségi és a súlyponti ellátást végzőknek több jut, de még a következő hatmilliárd sem orvosolja az ágazat igazi baját. Megoldást a szükségletekre épülő intézményrendszer kialakítása, valamint az hozhat, ha a tb-finanszírozást a valós gyógyítási költségekhez igazítják.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy a korán jött hideg felébresztette az autósokat, akik megkezdték a téli gumik cseréjét. Egyes forgalmazók a vártnál nagyobb igényt tapasztaltak, mások arra hívták fel a figyelmet, hogy az autósoknak nem kell drágulással számolniuk, ugyanis sokan még az áfaváltozást sem hárították át. Vannak, akik megjegyzik: több cég helyzetét a gumit a nagykereskedelmi ár alatt kínáló versenytársak mellett a hipermarketek is nehezítik.

A portfolio.hu-n arról olvashatnak, hogy az Országgyűlés tegnap este elsőként ratifikálta az Ankarában július 13-án megkötött Nabucco gázvezetékkel kapcsolatos kormányközi megállapodást. Az Országgyűlés jóváhagyását követően Magyarországra még további, a projektet támogató bilaterális szerződések megkötése vár, amelyekben a csővezetéket építő konzorcium számára kell meghatározni a hazai adózási, környezetvédelmi és tulajdonjogi kérdéseket. A hivatalos tájékoztatás szerint a Nabucco 7.9 milliárd eurós költségvetéssel épülne meg, és első szakasza 2014-ben állna üzembe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentése szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×