Infostart.hu
eur:
363.22
usd:
323.15
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

A kultúra volt a fő témája az idei kötcsei Polgári Pikniknek

Kifizetik a pénzbüntetését, illetve jogi segítséget adnak azoknak a magyar nyelv használatáért megbüntetett szlovákiai magyaroknak, akik jelentkeznek a Fidesz Új Demokrácia Központjának ingyenes hívható telefonszámainak egyikén - mondta Balog Zoltán.

A három zöldszámot a szombati kötcsei Polgári Pikniken ismertették - mondta Balog Zoltán, a rendezvényt szervező Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Kötcsén immár hatodik alkalommal rendezték meg a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével.

A már hagyományossá vált Polgári Pikniken közel ötszázan vettek részt, az idei központi téma a kultúra és a válság viszonya volt. "Azt próbáltuk körüljárni, milyen állapotban van a magyar kultúra, és milyen intézkedéseket kell meghozni ahhoz (...), hogy a magyar kultúra újra segítség legyen az embereknek ezekben a válságos időkben" - fogalmazott az MTI-nek Balog Zoltán, hozzátéve: arra a történelmi tapasztalatra építettek, mely szerint amikor Magyarországon igazán nagy volt a baj, akkor mindig a kultúra, a szellem, a lelki dolgok emelték ki az országot a nyomorúságból, és erre épült azután például a gazdaság fejlesztése és a szociális rendszer is.

"Amikor igazán nagy a baj, nem elvenni kell a kultúrától, hanem adni kell neki" - vélekedett a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A találkozó programjai közül kiemelte a polgármesteri kerekasztal-beszélgetést, amelynek témája az önkormányzatok mint a magyar kultúra támogatói, mecénásai volt, és olyan fideszes településvezetők részvételével zajlott, mint Rogán Antal V. kerületi polgármester, Halász János debreceni alpolgármester, Sira Magdolna, a szabolcsi Túristvándi, Páva Zsolt, Pécs, illetve Bóka István, Balatonfüred polgármestere.

A tanácskozás délutáni blokkját Pápai Lajos győri megyéspüspök nyitotta meg, aki a vallás és a kultúra kapcsolatáról beszélt.
Balog Zoltán közölte: a szeptember 1-jén életbe lépett szlovákiai államnyelvtörvény-módosítás miatt megbüntetett szlovákiai magyarok a +36-1-555-2008, a +36-1-555-2009, valamint a +36-1-555-2010 telefonszámon kaphatnak segítséget a Fidesz alapította Polgári Magyarországért Alapítvány felkérésére az ellenzéki párt Új Demokrácia Központjától. (A Fidesz idén júniusban kezdte ismét működtetni a központot, mint választási jogsegélyszolgálatot az európai parlamenti választások tisztasága érdekében.)

A politikus tájékoztatott arról is, hogy Kötcsén Kovács István költő, volt krakkói főkonzul bejelentette: Csoóri Sándor költő nevével fémjelezve új polgári hetilapot indítanak. Olyan közéleti, publicisztikai, irodalmi lap lesz, amely képes megvívni azokat a szellemi csatákat, kulturális vitákat, amelyek arról szólnak, mire is van szüksége Magyarországnak - mondta Balog Zoltán, hozzáfűzve, hogy a lap elindítását a Polgári Magyarországért Alapítvány is támogatja.

Az idei Polgári Pikniket szombat este hagyományosan Orbán Viktor Fidesz-elnöknek, a rendezvény fővédnökének előadása zárja.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×