Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
324.61
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Közlekedési változások a Margit híd felújítása alatt

Augusztus 21-e után több közlekedési változás is lesz Budapesten a Margit híd felújítása miatt.

A Fővárosi Önkormányzat elsősorban azt kéri, aki teheti gépkocsi helyett a közösségi közlekedést válassza, vagy használjon alternatív útvonalakat - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal.

A szakemberek mintegy negyven jelzőlámpás kereszteződésben hangolják át a lámpákat és több helyen tájékoztató táblákat helyeznek el. A közlemény szerint a távolabbi hidak (M0-ás autópálya hídjai, Petőfi híd, Lágymányosi híd) használatával lehet majd elkerülni a belvárosi dugókat, a felújítás alatt északi irányban az Árpád híd, déli irányban pedig kisebb részben a Lánchíd, nagyobb részben az Erzsébet híd segítségével kelhetnek át a közlekedők a Dunán.

A Nyugati térnél kisebb szegély- és jelzőlámpa-módosításokat kell végrehajtani, mivel akik a Margit híd környékén közlekednek, a pesti oldalon itt fordulhatnak az Árpád híd felé, a Váci úton. Ugyanilyen változásokra kell számítani Budán a Széna téren, a Batthyány téren és az Üstökös utcában.

A Margit körúton haladók a Bem József utcán, illetve a Török utca - Üstökös utca útvonalon juthatnak le a rakpartra, hogy az Árpád híd felé haladhassanak. Ehhez kétirányúsítják Török utcát, valamint egy új jelzőlámpás csomópont alakítanak ki a Frankel Leó utca és az Üstökös utca kereszteződésében.

Becslések szerint az Erzsébet híd és az Árpád híd a Margit híd forgalmának 30-40 százalékát veszi majd át, ezért a pesti hídfőnél kettőről három sávosra növelik a Váci utat, Budán pedig a Szentendrei út és a Pacsirtamező utca Árpád hídra vezető sávelosztása megcserélődik.

A Margit híd felújításával kapcsolatban a közleményben kitértek arra, hogy az átkelőt hosszában kettéválasztva két ütemben építik át, tehát az építési forgalmon kívül csak a villamosok és az azokat pótló és a menetrend szerint közlekedő BKV autóbuszok közlekedhetnek.

A felújítás idején a fokozott balesetveszély miatt a szigeti szárnyhídnál lévő megálló nem üzemel. A gyalogos forgalom zavartalanul haladhat a déli járdán, a kerékpárosok pedig a KRESZ szabályai szerint tolhatják át biciklijüket.

Kifejtették, hogy a közlekedést a felújítás alatt háromszor módosítják a hídon, a két ütem elején egy-egy hétvégét vesz igénybe az ideiglenes vágányzóna és felsővezeték átkötése. Ekkor a hídon nem haladhatnak át villamosok, 2010-ben pedig a két hídfél összeillesztésekor két hétre teljesen lezárják a forgalom elől az átkelőt.

Megvizsgálták annak a lehetőségét, hogy a forgalmat az Árpád hídon a villamossínekre terelik, de erre azért nincs mód, mert a sínek úgy épültek ki, hogy gumikerekes járművek nem tudnak rajtuk közlekedni.

A közlekedési szakemberek szerint a Szépvölgyi úton található HÉV átjárónál, a Fővárosi Vízművek területe előtti rész megnyitása balesetveszélyes lenne, és akadályozná a forgalmat. Ehelyett, az északi forgalom nehézségeit az Üstökös utca - Árpád fejedelem útjánál kialakítandó új kapcsolat hivatott megoldani.

A Margit híd felújításáról szóló szerződést hétfőn írta alá a Fővárosi Önkormányzat és a kivitelező Közgép-Strabag és az A-Híd Zrt. A munkálatok várhatóan 2011 márciusáig tartanak, de a forgalomnak 2010 augusztusában szeretnék visszaadni a hidat. A beruházás áfa nélkül 20,8 milliárd forintba kerül, amiből hatmilliárdot az EU biztosít.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×