Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Csizmadia Ervin: Az MSZP megmentése emésztette fel az SZDSZ-t

Az SZDSZ népszerűtlenségét az okozta, hogy a liberálisok az elmúlt húsz évben az MSZP és a reformok életben tartásával foglalkoztak, ahelyett, hogy saját célokat találtak volna - mondta az InfoRádióban a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója. Csizmadia Ervin az Arénában úgy vélekedett: hiába lesz egy jobboldali fordulat, ha a két politikai oldal nem találja ki végre, hogyan képes egymás mellett élni.

Az SZDSZ csak azzal foglalkozott, hogy kormányon tartsa azt az MSZP-t, amely egyedül nem képes a reformok keresztülvitelére - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.

Az MSZP tagolt, platformok szövetségére épülő párt, amely nem egy irányba tart, ezért kellett kívülről egy erő, amely biztosította ezt az irányt, és támogatta a reformokat - tette hozzá Csizmadia Ervin, aki szerint ez felemésztette az SZDSZ-t.

Ha egy pártnak az a célja, hogy megmentsen egy másikat, és át akarja segíteni a késő kádárizmusból a korai demokráciába, akkor arra már nem jut energiája, hogy kitalálja, mi legyen a 21. század nagy liberális célkitűzése - fogalmazott az elemző, aki szerint azonban a választók arra várnak, hogy olyan célokat kapjanak, amelyekkel azonosulni tudnak.

Önmagában kevés a jobboldal

Attól, hogy egy jobboldali korszak jön, még nem fog megoldódni az a kérdés, hogyan tud együtt élni a bal- és jobboldal, illetve a politikai osztály és a társadalom - hangsúlyozta Csizmadia Ervin.

Orbán Viktor azt feltételezi, hogy a jobboldal önmagában meg tudja oldani ezt a problémát, de kérdés, hogy mi lesz az ország azon felével, amely nem hisz ebben a magyarázatban - tette hozzá az elemző, aki úgy látja: ha erről nincs megfelelő diskurzus a politikai elitben, akkor bármelyik politikai oldal önmagában kevés lesz a megoldáshoz.

Csizmadia Ervin szerint nem feltétlenül kell nagykoalíció, de mindenképpen újra kell definiálni a politikai oldalak egymáshoz való viszonyát.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentése szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×