Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
324.23
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Bencze József: A 100 milliós nyomravezetői díj megtörheti az elkövetőket

Egy embert őrizetbe vett a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik településén a romák ellen elkövetett bűncselekmények ügyében. Az országos rendőr-főkapitány azt mondta: több mint harminc hatástalanított fegyvert és lángszórót is lefoglaltak.

Százfős nyomozói és húszfős elemző csapat dolgozik a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat felderítésén. A nyomozást felügyelő országos rendőrfőkapitány a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: a sörétes puskát használó vadászokat és sportlövőket is ellenőrzik, de a valódi elkövetők vélhetően illegálisan jutottak hozzá a fegyverekhez.

Bencze József közölte: szerdán házkutatást tartottak Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik településén, ahol több mint 30 olyan hatástalanított fegyvert foglaltak le, amely kis módosítással visszaalakítható. Hatástalanított lángszórót is lefoglaltak, de az is egy mozdulattal újra működőképessé tehető. Több mint 30 olyan fegyvert is találtak, amelyre a fegyverszakértő még nem mondta ki, hogy lőfegyverek-e, valamint őrizetbe vettek egy személyt.

Ilyen esetek tucatjával vannak, minden esetben vizsgáljuk az esetleges összefüggést a romagyilkosságokkal kapcsolatban - hangsúlyozta a főkapitány.

A rendőrség több elkövetői csoportot is ellenőriz. Bencze József szerint a 100 millió forintos nyomravezetői díj megtörheti azt az akarategységet, amely korábban az elkövetői kör tagjai között volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×