Kiemeli a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az uniós támogatási kérelemből 11, a 4-es metró építésével kapcsolatban megkötött közbeszerzési szerződés értékét, előfordulhat ugyanis, hogy az összeget később esetleg vissza kellene fizetni - tudta meg a Népszabadság.
Ezek a megállapodások nincsenek összhangban a közösségi elvárásokkal, mert - még 2004-ben és 2005-ben - meghívásos tenderek lezárásaként születtek, márpedig ez a kiválasztási módszer az EU szerint indokolatlanul szűkíti a versenyt. Lehetséges, hogy a szerződések értékét, 60 milliárd forintot hazai forrásból kellene pótolni.
A Közlekedési Operatív Programok Irányító Hatóságának vezetője az InfoRádiónak arról beszélt: az NFÜ kockázatot csökkent, amikor bizonyos költségtételeket alternatív finanszírozásból valósít meg. A szervezet ennek érdekében átcsoportosítaná a metróvonal uniós támogatási forrásait.
Ezt a 60 milliárd forintot a metró első - az Etele tér és a Keleti pályaudvar közötti - szakasza helyett a második ütemben elkészülő, a Keletitől a Bosnyák térig tartó vonal megépítésére fordítaná Budapest. A két szakasz együttesen adja ki a remélt uniós támogatási összeget - fűzte hozzá Szalóki Flórián.
Brüsszel azonban már tavaly, a támogatásról szóló tárgyalások megkezdésekor jelezte, hogy csak az első szakaszra hajlandó pénzt adni, a második megtérülési mutatói ugyanis rosszak. A Közlekedési Operatív Programok Irányító Hatóságának vezetője megjegyezte: az EU korábban a vonal első részével kapcsolatban is ezt közölte, ám ezt a kérdést mégis számunkra kedvező eredménnyel sikerült lezárni.
Elég lesz a pénz
A DBR Metró Projekt Igazgatóság közben azt közölte: alaptalanok azok a felvetések, amelyek szerint a 4-es metró projekt esetleg nem jut uniós támogatáshoz vagy csak az igényelt összeg töredékét kapja meg. A közlemény szerint hamarosan pozitív döntés születhet a 4-es metró támogatási kérelmének ügyében.
Még folynak az egyeztetések, egyelőre nincsenek hivatalos számok - áll a DBR Metró nyilatkozatában. Azt ugyanakkor elismerte: ha az EU illetékes szakbizottsága szerint a beruházás uniós projektté válása előtt kötött szerződések nem felelnek meg a versenyjogi szabályoknak, akkor csökkenhet a támogatás összege. A cég szerint azonban ezek a szerződések is a hatályos közbeszerzési törvény előírásainak megfelelően, valamennyi hatályos hazai jogszabály betartása mellett köttettek.
A DBR úgy tudja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség intenzív egyeztetéseket folytat az illetékes brüsszeli bizottsággal a támogatás esetleges csökkentésére vonatkozó részletekről, így a támogatás mértékéről is.
Hanganyag: Németh Zoltán




