Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.95
bux:
142588.19
2026. november 6. péntek Lénárd

Mesterházy Attila: Bajnai öt tárca élére állítana külső embereket

Bajnai Gordon kormányfőként öt minisztérium élére külső személyt állítana - közölte Mesterházy Attila kedden a köztelevízió reggeli műsorában.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese arra a kérdésre, hogy Bajnai Gordon az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként kikkel képzeli el az új kormányát, úgy fogalmazott: "alapvetően azt mondta Bajnai Gordon, hogy van olyan öt kulcstárca, amelyet mindenféleképpen külső emberrel szeretne feltölteni".

Bajnai Gordont vasárnap hallgatta meg az MSZP frakciója, majd az SZDSZ ügyvivői testülete, s mindkét grémium támogatta a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kormányfővé jelölését.

Mesterházy Attila a műsorban nem mondta el, hogy mely minisztériumokról volt szó.

A Népszabadság úgy tudja, hogy Bajnai Gordon a gazdasági, a pénzügyi, az igazságügyi és a szociális tárca vezetőjének, illetve a kancelláriaminiszter kinevezését tartaná fenn magának.

A Magyar Nemzet értesülése szerint Bajnai Gordon a gazdasági mellett a Pénzügyminisztérium élére kíván új tárcavezetőt állítani. "Veres János pénzügyi tárcavezetőnek távoznia kellene a kabinetből, de ez ellen állítólag a szocialisták egy része már tegnap kikelt" - írta keddi számában a lap.

A Népszava információja szerint hétfő délután összegyűltek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szocialista képviselők. Elterjedt ugyanis a híre, hogy Bajnai Gordon ki akarja hagyni kormányából Veres Jánost (a szocialisták megyei elnökét). A szabolcsi MSZP-sek arra kezdtek el stratégiát kidolgozni, hogyan akadályozzák ezt meg - olvasható a lapban.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×