Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.95
bux:
142588.19
2026. november 6. péntek Lénárd

Navracsics: Bajnai aktívan részt vett az elmúlt évek semmittevésében

Bajnai Bordon miniszterelnök-jelöltsége volt a téma az Országgyűlésben a napirend előtt felszólalók között. A Fidesz szerint Bajnai Gordon egy olyan jelölt , aki aktívan részt vett az elmúlt három év kormányzati semmittevésében, és kormánytagként okolható az ország mostani helyzetéért. Gyurcsány Ferenc kormányfő válaszában azt mondta: Bajnai Gordon tisztességes demokrata, rendes szociáldemokrata. Az SZDSZ elnöke pedig arról beszélt, hogy azért támogatják Bajnai Gordont, mert a programjának alapja a Reformszövetség javaslatcsomagja.

Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az Országgyűlésben úgy fogalmazott: a szocialisták és szabad demokraták olyan miniszterelnök-jelöltet találtak Bajnai Gordon személyében, aki aktívan szerepet vállalt abban, hogy Magyarország idáig jutott. "Bajnai Gordon személyében egy olyan miniszterelnök-jelöltet talált az MSZP és az SZDSZ, aki aktívan részt vett az elmúlt három év kormányzati semmittevésében" - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc kormányfő válaszában kijelentette: Bajnai Gordon személyében tisztességes demokratát, rendes szociáldemokratát ajánlanak miniszterelnöknek. "Bátran ajánljuk az új miniszterelnököt Magyarországnak, mert érdemes rá, és a következő hónapokban is azért küzdünk majd, hogy ne kapjon többségi támogatást az a fajta Magyarország, amelyet egyik-másik ellenzéki politikus képvisel" - hangsúlyozta.

Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke arról beszélt, hogy az általuk megismert program reformprogram, a Reformszövetség elképzelésein alapul, amelynek segítségével kezelni lehet a válságot. "Ideje volt lezárni ezt az időszakot. Nehéz és komoly dilemma volt" - jelentette ki.

Fodor Gábor ugyanakkor megismételte: az SZDSZ nem akar részt venni egy koalíciós kormányban, mert, mint mondta, a döntéseiket nem az motiválja, hogy minisztereket, államtitkárokat adjanak az új kormányba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×