Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
325.54
bux:
143089.66
2026. november 6. péntek Lénárd

Szennyeződés a Dunán, Esztergomban más vízforrásra állt át a vízmű

Az Esztergom belvárosán átfolyó Kis-Dunán harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el, mert szénhidrogénes szennyeződés került a vízbe - közölte az MTI-vel a város sajtófelelőse. A vízmű tájékoztatása szerint az ivóvízellátást csütörtök délutántól karsztvízre állították át.

Takács István sajtófelelős közleménye szerint a vízfelületet filmszerűen beterítő anyag miatt leállították az Észak-Dunántúli Vízmű Zrt. (ÉDV) parti csápos kútjait a Prímás-sziget déli csücskében. Péntek délben megkezdték az esztergomi Kis-Duna merülőfalas zárását, és a folyó felszínén úszó "hurka" felfelé vontatásával nekiláttak lefölözni a szennyeződést a felszínről.

A hatóságok mintákat vettek a szennyeződésből, illetve a Duna-vízből és az esztergomi ivóvíz-hálózat vizéből. A laborvizsgálatok eredményei délutánra várhatók - tájékoztatott a sajtófelelős.

Az ÉDV Zrt. kommunikációs vezetője, Halasy Károly az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a korábbi fejlesztéseknek köszönhetően Dorog felől az esztergomi térség is ellátható több száz méter mélyről származó karsztvízzel. A szennyezés észlelésekor az ellátást azonnal átállították karsztvízre.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×