Infostart.hu
eur:
363.99
usd:
310.76
bux:
132855.51
2026. április 29. szerda Péter

Glatz Ferenc a Reformszövetség programját valósítaná meg?

Glatz Ferenc a Reformszövetség tagja, így ha ő lenne az ország miniszterelnöke, valószínűleg a szövetség által képviselt programmal állna elő, azzal, amelyet a parlament többsége elutasított: ez 2013-ig 2.200-2.300 milliárd forinttal csökkentené az állami jövedelemelvonást, még idén euróelőszobát akar, de több pénzt hagyna az embereknél, mint ahogy azt Gyurcsány kormánya tette volna.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden bejelentette saját és pártja elnökségének kormányfőjelöltjeit, ők Surányi György, volt jegybankelnök, Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, valamint Vértes András, a GKI Gazdaságkutató elnöke.

Glatz Ferenc a tavaly novemberben alakult Reformszövetség egyik alapítója. A csoport, amely 13 tagból, az MTA jelenlegi és két korábbi elnökéből, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldalát képviselő szervezetek vezetőiből áll, februárban mutatta be programját, amely a versenyképesség javítása és a növekedés gyorsítása érdekében 2013-ig a jelenlegi 50 százalékos költségvetési centralizáció 8 százalékpontos csökkentését javasolja, és ezzel összesen 2.220-2.300 milliárd forinttal csökkentené az állami jövedelemelvonást.

A szigorú fiskális és jövedelempolitikát szem előtt tartó program célja az ország növekedési pályára állítása, amelynek egyik eszköze az állami kiadások jelentős csökkentése. A programalkotók szerint - erre a munkára a Reformszövetség többek között Békesi László volt szocialista pénzügyminisztert, Palócz Évát, a Kopint-Tárki vezérigazgatóját, valamint Oszkó Pétert, a Deloitte elnök-vezérigazgatóját kérte fel - már idén csatlakozni kellene az euró előszobáját jelentő ERM-II-es rendszerhez.

A program 260-280 forintos euró-árfolyammal és évi 2,5 százalékos inflációval számol, azzal kiegészítve, hogy minden 10 forintos árfolyamgyengülés egy-egy százalékponttal nagyobb inflációt jelent. A programnak ez a pontja jelenleg igen távolinak tűnik, éppen ezért a szervezet tagjai már tervbe vették, hogy a többi mellett a tartósan 300 forint körüli illetve feletti euróárfolyam miatt változtatnak azon.

A Reformszövetség emellett öt százalékponttal mérsékelné az idén a munkáltatói járulékterheket; a csökkentés jövőre további 3, majd 2011-ben még 2 százalékpont lenne. A 18 százalékos személyi jövedelemadó felső határát már ebben az évben évi 5 millió forintra emelnék a jelenlegi 4 százalékos különadó megszüntetése mellett. A munkáltatói járulékcsökkentés ellentételezéseként a program 2010-től ajánlja a tételes egészségügyi hozzájárulás emelését a jelenlegi 1 950-ről 5.000 forintra, a 20 százalékos általános forgalmi adót pedig átmeneti jelleggel 24 százalékra növelnék.

Csökkentenék az állam működési költségeit


A kiadásokból leginkább az állam működési költségein keresztül faragna a szervezet. Megszüntetnék a felesleges állami háttérintézményeket, és megnyirbálnák az önkormányzati képviselők juttatásait is.

A Reformszövetség tagjai úgy vélik: a foglalkoztatás, az innováció, a kis- és közepes vállalatok, valamint a közlekedés stratégiai fejlesztése járulhat hozzá leginkább az ország versenyképességének javításához.

A programról a jelenlegi miniszterelnök annak ismertetésekor csak annyit mondott: imponálónak, de társadalmi hatását tekintve esetenként rémisztőnek tartja. A programot a parlamenti pártok közül nem a szocialisták, hanem az SZDSZ és az MDF karolta fel, ám a nagy pártok egyike sem támogatta azt.

Szerző: Egeresi Tünde

Címlapról ajánljuk
Nem védekeztek, csak támadtak: Paris Saint-Germain–FC Bayern München 5–4
Bajnokok Ligája

Nem védekeztek, csak támadtak: Paris Saint-Germain–FC Bayern München 5–4

Kilenc gólt hozott a párizsi Parc des Princes-ben a PSG és a Bayern mérkőzése, a 2026-os BL-tavasz első elődöntője. A címvédő egygólos előnyt szerzett. A párizsi csapatban a georgiai Hvicsa Kvarachelia és a francia aranylabdás, Ousmane Dembele is duplázott. A visszavágót jövő szerdán rendezik Münchenben, a másik ágon pedig az angol Arsenal és a spanyol Atlético Madrid találkozik egymással. A fináléra május 30-án Budapesten a Puskás Arénában kerül sor.

Ukrajna: Magyar Péter nagy bejelentést tett

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a leendő magyar miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×