Infostart.hu
eur:
364.96
usd:
326.76
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Az MSZP szerint az ügyészség tudatosan lépte át a határt

Az ügyészség az elmúlt időszakban szándékosan átlépett egy határt, amit civilizált, demokratikus jogállamban nem tehet meg - jelentette ki Szabó Zoltán szocialista képviselő.

Az ügyészség - a nyilvánosságra hozott tények szerint - az utóbbi időben olyan alapon indított büntető eljárást önkormányzati politikusok ellen, amelynek "civilizált, demokratikus jogállamban helye nincsen" - fogalmazott Szabó Zoltán.

Ugyanakkor hozzátette: az nem zárható ki, hogy az ügyészségnek olyan tények is a birtokában vannak, amelyeket eddig nem hozott nyilvánosságra.

Szabó Zoltán szerint azzal, amit a legfőbb ügyész helyettese a parlamentben hétfőn, az általa feltett kérdésre válaszolt, megerősítette, hogy "ezt a határt nem véletlenül lépték át, hanem tudatosan, szándékosan és előre megfontoltan".

Szabó Zoltán az InfoRádiónak azt mondta: a többi között a fővárosi szocialista politikusok ellen indított eljárásokra is utalhatott Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke szombaton, amikor arról beszélt, hogy a bíróságok és az ügyészségek a Fidesz érdekei vagy sugallt elvárásai szerint járnak el.

Hozzátette: a politikusoknak joguk van rossz döntést hozni, de ezért a választóknak tartoznak felelősséggel, nem pedig az ügyészégnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. A piacok figyelme ma az euróövezeti konjunktúraadatokra és az amerikai munkaerőpiaci számokra irányul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×