Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
324.47
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Feladta magát a gázpisztolyos rabló

Késő este önként jelentkezett a BRFK Teve utcai épületében P. László, akinek társát, a négy gázpisztolyos rablással összefüggésbe hozott Sz. Miklóst már korábban elfogták - közölte Kalyó László rendőrségi sajtóügyeletes.

Az elkövetők a rendőrség információi szerint csütörtök este a Budapest, VII. kerületi Wesselényi utcai szórakozóhelyen egy férfit a gázpisztollyal arcon lőttek, miközben az egyik alkalmazottat a bevétel átadására szólították fel. A mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba az arcon lőtt vendéget.

Feltehetően ugyanez a két férfi nem sokkal később egy XIV. kerületi szórakozóhelyre ment, ahol az ott szórakozó vendégektől összeszedték a mobiltelefonokat, miközben a gáz riasztópisztollyal többször is megfenyegették őket, majd elmenekültek a helyszínről.

Éjfél körül a II. kerület Csalogány utca egyik szórakozóhelyére mentek be, ahol az alkalmazottat szintén megfenyegették a gázpisztollyal és a bevétel átadására kényszerítették, majd elmenekültek a helyszínről.

Ezután feltételezések szerint visszatértek a VII. kerületbe, egy Klauzál téri élelmiszerüzletben megfenyegették az alkalmazottat és a bevétel átadására kényszerítették. A bűncselekmény során az üzletbe éppen belépő vásárló felé a náluk lévő gázpisztolyból két lövést adtak le, majd elmenekültek a helyszínről. A lövés következtében a sértett könnyű sérülést szenvedett

A hatóságnak sikerült azonosítaniuk a két feltételezett elkövetőt, Sz. Miklóst és P. Lászlót, akikről a rendőrség honlapján képeket is közöltek.

Késő este Kalyó László sajtóügyeletes elmondta: SZ.M.-et a rendőrség akciócsoportja a VIII. kerületben elfogta, a gyanúsítottnál megtalálták a bűncselekmények elkövetésekor használt gáz riasztópisztolyt, P. L. önként jelentkezett a BRFK Teve utcai épületében.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×