Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Dávid Ibolya: emelt fővel vállaljuk, hogy függetlenek leszünk

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) frakciója emelt fővel vállalja azt, hogy a függetlenek táborába kerül - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

"Azt, hogy egy átmeneti időre függetlenné kell válni, nem tartom egy szörnyű dolognak" - mondta a pártelnök.
(Csáky András hétfőn jelentette be, hogy kilép az MDF frakcióból, ezért a házszabály értelmében a tízről kilenc főre csökkent frakció megszűnik.)

Dávid Ibolya hangsúlyozta: ugyan a politizálásnak fontos színtere az, hogy az ember napirend előtt felszólalhasson a parlamentben, de a párt a törvényekről el tudja majd mondani a sajtóban is a véleményét.

Az MDF elnöke elmondta, bízik abban, hogy ha a júniusi választáson a Magyar Demokrata Fórum tíz százalék körüli eredményt elérve két képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe, ezt követően "nyáron vagy őszre" erős frakciójuk lehet a parlamentben.

Ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) 1994-ben határozatot hozott a listán öt százalékot elért pártokra vonatkozóan. Ennek az is része, hogy nemcsak a frakcióalakításhoz, hanem a frakció működtetéséhez is van alkotmányos jogosultságuk azoknak a pártoknak, amelyek az öt százalékot elérték - fűzte hozzá. "Számomra ez azt is jelenti, hogy akár kilenc fővel, nyolc fővel is működhet egy olyan képviselőcsoport, amely a választásokon (...) a listán ezt elérte" - jelentette ki az MDF elnöke.

Álláspontja szerint az a házszabályban szereplő tíz (illetve korábban 15 fős) képviselőcsoport-alakítási keret "mindig a vegyes rendszerű frakciókra vonatkozott". Jelezte azt is, hogy az Ab előtt van az MDF-nek egy ezzel kapcsolatos korábbi beadványa.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×