Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Várhatóan most sem támogatja Havasinét az MSZP

Ma, hétfőn szavaz az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára újrajelölt Havasiné Orbán Máriáról. A Győri Ítélőtábla elnöke legutóbb nem kapta meg a kétharmados támogatást, és információink szerint az MSZP továbbra sem látná szívesen a jelöltet a főbírói székben. Az előzetes nyilatkozatok alapján a többi párt támogatja Havasiné Orbán Máriát.

Kétséges, hogy Havasiné Orbán Mária megkapja-e a kétharmados többséget a parlamentben. A képviselők decemberben egyszer már leszavazták a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjét, az ő kinevezését ellenzők véleménye pedig azóta nem változott érdemben.

Értesüléseink szerint az MSZP továbbra sem ért egyet az államfő jelölései gyakorlatával. Bár az alkotmány szerint a köztársasági elnöknek nincs egyeztetési kötelezettsége a pártokkal, de Sólyom László elődei mindig kikérték a pártok véleményét egy-egy jelölttel kapcsolatban. A szocialisták ráadásul mélyen felháborodtak azon, ahogy az államfő decemberben reagált az első, elutasító szavazásra. Sólyom László akkor úgy fogalmazott: megmagyarázhatatlan, felelőtlen és kártékony döntés született; a Magyar Szocialista Párt érvei pedig szégyellnivalóak.

Az MSZP nem mondta ki, hogy nem támogatja Havasiné Orbán Máriát, a frakció a képviselők lelkiismeretére bízta a döntést. A szocialista képviselőcsoport az ülésén meghallgatta a jelöltet, a Népszabadság értesülései szerint viszont a frakció többségét nem győzték meg az érvek. Több MSZP-s képviselő azt valószínűsíti, hogy a mai szavazáson várhatóan még az a körülbelül ötven szocialista politikus sem támogatja majd a jelöltet, aki az első szavazáson igennel szavazott.

A többi párt elvileg támogatja Havasiné Orbán Máriát. A politikai vita hevében szinte teljesen háttérbe szorultak a szakmai érvek. A jelölt az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, azonnali változtatásokra van szükség: szolgálati bíróságot kell teremteni, mert például a fegyelmi ügyekben nem elég egységes a gyakorlat. 25 bíróság van, az elnökök pedig 20-25 féleképp ítélik meg, hogy kell-e fegyelmit kezdeményezni, és a táblabíróságok is eltérő ítéleteket hoznak.

Az egyenesen feledésbe merült, hogy nyár óta nincs elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak, Havasiné Orbán Mária első leszavazása előtt pedig az államfő korábbi jelöltje, Baka András sem kapta meg a kétharmados többséget.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×