Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Hiányzik Hunvald: Az SZDSZ hálás az MDF-nek a határozatképességért

Ha Hunvald György lemond, új képviselőt küldhet helyére az MSZP, így vissza lehetne állítani az MSZP-SZDSZ frakció többségét a Fővárosi Közgyűlésben - mondta az InfoRádiónak a szabaddemokraták fővárosi frakcióvezetője. John Emese szerint ellenkező esetben szükség lesz az ellenzék támogatására, amihez még több egyeztetést kell kezdeményezni. Hozzáette: javasolták a főpolgármesternek, hogy hívja össze a frakcióvezetőket a költségvetés megszavazása érdekében.

A Fidesz-KDNP kivonulása után az MDF biztosította a fővárosi közgyűlés határozatképességét - mondta az InfoRádiónak John Emese, a szabaddemokraták fővárosi frakcióvezetője. Az előterjesztéseket viszont nem minden esetben szavazta meg.

A közgyűlésben Hunvald György, MSZP-s erzsébetvárosi polgármester letartóztatása miatt alakult ki szavazategyenlőség. John Emese szerint az helyzetet többféleképpen is meg lehet oldani, például úgy, hogy Hunvald György lemond a mandátumáról, és az MSZP új képviselőt delegál.

Az SZDSZ-es képviselő szerint több kérdésben is szükség volna az ellenzék támogatására. Ezt úgy lehet elérni, hogy többet egyeztetnek és jobban előkészítik a javaslatokat.

A költségvetésről március 15-ig kell döntenie a testületnek.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×