Infostart.hu
eur:
355.6
usd:
308.25
bux:
134166.41
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Ismét havazik, de eddig nem okozott jelentősebb problémát a hó

Nem okozott jelentősebb problémát a havazás Magyarországon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor elmondta: az elmúlt 24 órában 150-szer riasztották a tűzoltókat, főleg az ország középső részén, Pest megyében és környékén, valamint Győr-Moson-Sopron megyében.

Hozzátette: halálos baleset és nagyobb tűz nem történt, a megcsúszásos balesetekben 16-an sérültek meg.

Szólt arról is, hogy mentési munkák voltak például a 10-es úton Pilisvörösvár környékén, Győr Moson-Sopron megyében a 83-as úton Pápa térségében, valamint a 30-as főúton Mogyoród és Fót közelében. Autóbusz csúszott keresztbe, illetve árokba Pilisszentlászló előtt és Diósjenőnél, ott 4-en sérültekmeg könnyebben.

Az Útinform tájékoztatása szerint hókásás, csúszós útszakaszokra kell számítani. Az M1-es Bicske környékén latyakos, az M3-as Gödöllőig sónedves, távolabb száraz, illetve az M7-es autópálya Martonvásár és Budapest között hókásás.

A tegnap nagy gondot okozó 10-es főúton mostanra javult a helyzet, Piliscsaba környékén nedves a burkolat, de az út széle még havas, a pilisi rávezető utak jegesek.

Győr-Moson-Sopron megyében a 86-os főút Páli és Beled közötti szakaszán a viharos szél hóátfúvásokat okoz. A csapadékos részeken a mellékutak lefagytak.

Újra havazik az ország több pontján. Balassagyarmat térségében eddig 10 ceniméternyi friss hó hullott, sűrűn esik Kecskemét térségében, valamint a Dunántúlon Tolna, Veszprém és Fejér megye nagy részén.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató Magyar Péterrel

„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató Magyar Péterrel

Milliárdok indulnak a kórházi klímaügy rendezésére, átvilágítják a 100 milliárdos mohácsi Duna-híd ügyét, számokra támaszkodva csökkentik a beruházás értékét. Dekriminalizálják a kriptózást, az uniós pénzek hazahozatalához szükséges 27 szupermérföldkövet pedig rövidesen teljesítik. A vagyonadónál a 2025 végi állapot számít majd Magyar Péter miniszterelnök javaslata szerint. Néhány ügyben a Kormány.hu-n társadalmi konzultáció jön.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Magyar Péter megszólalt a vendégmunkások ügyében

Magyar Péter megszólalt a vendégmunkások ügyében

A Master Good Csoport 350 milliárd forintos beruházása kerülhet veszélybe a vendégmunkásokat érintő szigorítások miatt – figyelmeztetett Bárány László ügyvezető igazgató, aki szerint a mintegy 3000 új dolgozót igénylő fejlesztéshez nem áll rendelkezésre elegendő hazai munkaerő. Magyar Péter miniszterelnök élesen bírálta a vállalat álláspontját, arra hivatkozva, hogy a cég jelentős állami támogatásokat kapott magyar munkahelyek létrehozására, miközben az alacsony bérek miatt nem tud elegendő hazai munkavállalót vonzani. A kormányfő szerint a 25,5 milliárd forintos adózott eredményt elérő vállalatnak a nyereségéből kellene bérfejlesztést finanszíroznia. Az ügy rávilágít a hazai munkaerőhiány kezelésének alapvető dilemmájára: a külföldi dolgozók bevonása vagy a magasabb bérek jelentik-e a megoldást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×