Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.77
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Molnár Csaba lehet a közlekedési miniszter

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán felkérte Molnár Csabát közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek; a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium jelenlegi államtitkára elvállalta a felkérést - közölte a kormányszóvivő.

Daróczi Dávid elmondta: a kormányfő azt kérte Molnár Csabától, hogy december 1-vel vegye át a tárca irányítását. A közlekedési miniszterjelölt bizottsági meghallgatása várhatóan a jövő héten lesz, az azt követő hétfőn pedig munkába is áll.

A kormányszóvivő kitért arra, hogy a miniszterelnök egyeztet Bajnai Gordon gazdasági miniszterrel, mielőtt államtitkárt jelöl Molnár Csaba helyére.

Szabó Pál közlekedési miniszter október 6-án, a Monorierdőnél bekövetkezett, négy halálos áldozatot követelő vonatbaleset miatt mondott le. A miniszterelnök akkor ezt azzal fogadta el, hogy a tárca vezetője addig a helyén marad, amíg meg nem találják az utódját.

A 33 éves, jogász végzettségű Molnár Csaba az MSZP Győr-Moson Sopron megyei elnöke, és a Magyar Progresszív Társaság Platform alelnöke.

A szocialista politikus 2006 óta országgyűlési képviselő, idén februártól májusig az Új Tulajdonosi Program miniszterelnöki megbízottja. Május 20-tól a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×