Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
324.67
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Zsanett-ügy: nem tettek vallomást a megvádolt rendőrök

Bíróság elé került E. Zsanett ügye. A fiatal lány továbbra is azt állítja, hogy öt rendőr egy közúti igazoltatás során megerőszakolta. E. Zsanett pótmagánvádlóként indított büntetőpert.

E. Zsanett még tavaly májusban tett feljelentést azért, mert állítása szerint a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték, ahol ketten megerőszakolták. Zsanett szerint a rendőrök pénzt kértek tőle, mivel nem voltak nála az iratai, és így akarták az ügyét elhallgatni.

A megvádolt rendőrök - akik a Készenléti Rendőrség állományába tartoznak - továbbra is tagadják az erőszakot. Azt állítják, hogy nem voltak a fiatal lánynál iratok, ezért hazavitték.

A lány feljelentése után nem sokkal a Fővárosi Főügyészség őrizetbe vett öt rendőrt. Közülük kettőt a lány azonosított, a többiek ellen pedig ez alapján indult eljárás. A Budapesti Nyomozó Ügyészség két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével gyanúsított meg.

Az öt rendőr egy hónapig előzetes letartóztatásban volt. A vádhatóság tavaly decemberben a nyomozást megszüntette. A katonai bíróság azonban a szolgálati hely elhagyása miatt elítélte a rendőröket, megrovásban részesítette őket, és pénzbüntetést is szabott ki rájuk. Zsanett ellen az ügyészség hamis tanúzás miatt indított eljárást, de ezt felfüggesztették.

Zsanett pótmagánvádlóként bíróság elé vitte az ügyet, amelynek első tárgyalási napját hétfőn délelőtt tartották. A tárgyaláson a vádlottak nem tettek vallomást és a bíró kérdéseire sem válaszoltak.

A Fővárosi Bíróság a következő tárgyalási napot szerdára tűzte ki, várhatóan ekkor hallgatják meg E. Zsanettet és szakértőket is.

A botrány kirobbanása után egyébként nem sokkal menesztették az igazságügyi és rendészeti minisztert, valamint az országos és a budapesti rendőr-főkapitányt is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×