Infostart.hu
eur:
356.7
usd:
309.23
bux:
132231.01
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Fidesz: a kormány csak a megszorítást ismeri

Miközben a kormány jövőre 100 milliárd forintot von ki az egészségügyből, kommunikációra, az emberek átverésére korlátlan forrásokat tud mozgósítani - mondta Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: az egészségügy az elmúlt három évben mindig vesztes volt, hiszen 2006 és 2008 között 250 milliárd forintot vontak ki az ágazatból, jövőre pedig mintegy 100 milliárdot.

Az ember azt gondolná, hogy nincs pénz az egészségügyben, de kiderül, hogy a válság megkíméli a kormányzati kommunikációt, hiszen idén egy egészségügyi roadshow kezdődik, amire 116 millió forintot költ a kormány - tette hozzá a fideszes politikus.

Mint mondta, ez több mint a jövő évi költségvetésben egészségügyi kommunikációra szánt 100 millió forint, vagyis a kormány "becsapásra, átverésre korlátlan forrásokat tud mozgósítani, hogy elfogadtassa az emberekkel mindazt a kárt, amit az egészségügyben okozott".

Pesti Imre kérte a kormányt, hogy az emberekkel törődjön, és ne a kommunikációval, ne forrásokat csoportosítson át, hogy megvezesse, becsapja az embereket.

A Fidesz politikusa felhívta a figyelmet arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban azt ígérte, a kormányzati kommunikációt visszafogják, ám közben kiderült, hogy 1,2 milliárd forintos szerződést kötöttek médiavásárlásra, reklámra és egyéb kommunikációs célokra. Valahogy a válság a kormányzatot támogató kommunikációt elkerüli - jegyezte meg.

Pesti Imre szerint a kormány nem rendelkezik átfogó gazdaságpolitikai koncepcióval, csak egy gyógymódot ismer, a megszorítást, vagyis az emberekkel fizetteti vissza az általa okozott kárt.

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×