Infostart.hu
eur:
362.53
usd:
322.07
bux:
148333.62
2026. november 4. szerda Károly

PSZ: elfogadhatatlan a költségvetés

A Pedagógusok Szakszervezete nem tartja elfogadhatónak a jövő évi büdzsében a közoktatási normatívák tervezett csökkentését - közölte Galló Istvánné, a tömörülés elnöke.

A normatívák területén kemény megszorítások várhatók, a beterjesztett javaslat alapján tovább csökkenne az alapnormatíva, a kollégiumi támogatás, és az óvodai teljesítményszorzó sem változna - fejtette ki a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

Hozzátette: ha a költségvetést ebben a formában fogadja el a parlament, az intézményfenntartó önkormányzatok további megszorításokra kényszerülhetnek majd, ami a közoktatási intézményekben folyó munka színvonalának további csökkenéséhez vezet.

Galló Istvánné azt mondta: az ilyen és ehhez hasonló nehéz helyzetek jobban kivédhetők lennének, ha a közoktatás finanszírozását átalakították volna. Megjegyezte: már most sorozatos törvénysértésekről érkeznek visszajelzések, sok helyen ugyanis a pénzhiány miatt nem fizetik ki a túlmunkáért, illetve helyettesítésért járó juttatásokat.

Az érdekvédő ugyanakkor közölte: az Új Tudás program 27 milliárd forintos plusz forrást tartalmaz, amiből az osztályfőnöki pótlékokat emelik jövő februártól, illetve a minőségi munka elismerésére fordítják. Utóbbira az eddigi 1 milliárd helyett 3 milliárd forint áll majd rendelkezésre, míg a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó pedagógusok juttatásaira 3,7 milliárd forintot tervez a büdzsé.

Galló Istvánné hozzátette: ezzel együtt sem kívánnak lemondani az egyéb, így többek között az intézményvezetői pótlék emeléséről. A szakszervezeti vezető szólt arról is, hogy elfogadhatatlannak tartják a 13. havi bér megvonását és a négyszázalékos béremelés elmaradását. A 13.havi bér nem jutalom, az a közszolgálati bérrendszer része, s nem olyan magasak a keresetek, hogy erről le tudjanak mondani - jelentette ki.

Közölte: a PSZ az oktatási tárca Szalay utcai épülete előtt is tiltakozni kíván november 29-én a megszorítások ellen, amely a pedagógusokat is igen hátrányosan érintenék.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×