Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
324.57
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Kelendőek az ingyenes vakcinák, mert "jó az infuenza sajtója "

Idén először fogyhat el az összes ingyenesen kínált influenza elleni vakcina - jelentette ki az országos tisztifőorvos. Falus Ferenc elmondta: idén egy Európában eddig ismeretlen vírustörzs okozhat járványt, ám, ha sokan beoltatják magukat, nem kell nagyobb járványra számítani. Hozzátette: a patikákban nincs hiány az oltóanyagból.

Ez az első év 2001 óta, hogy az állami pénzből vásárolt 1,3 millió ampulla influenza elleni vakcina mindegyikére igényt tartanak, sőt, úgy tűnik, hogy többre is szükség lesz - mondta az InfoRádiónak az országos tisztifőorvos, hozzátéve: a korábbi években 100-200 ezer ampulla mindig megmaradt.

Falus Ferenc úgy véli: azért ilyen kelendő idén a háziorvosoknál ingyenesen igényelhető vakcina, mert most "sokkal jobb sajtója volt az influenzának". Hangsúlyozta: attól nem kell tartani, hogy elfogy az oltóanyag, mert abból a patikákban korlátlan mennyiség áll rendelkezésre.

A fokozottan veszélyeztetetteknek, és akiknél az influenza szövődménye súlyos betegséget okozhat, továbbra is tételesen és egyesével biztosítani fogják a térítésmentes oltóanyagot - jelentette ki a tisztifőorvos, aki megjegyezte: ha elegendően beoltatják magukat, nem lesz nagyobb járvány.

Az Egészségügyi Világszervezet jóslata szerint idén Európában egy olyan vírustörzs okoz majd járványt, amely korábban a kontinensen még nem tűnt fel, Ausztráliában azonban már előfordult. Falus Ferenc hozzátette: az emberek döntő többsége védtelen ezzel a variánssal szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×