eur:
387.74
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Kulcsár Attila az utolsó szó jogán

Bár korábban tényként kezelték, mégsem hirdet pénteken elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság a Kulcsár Attila és társai ellen indult büntetőperben. Eszerint Varga Zoltán bíró meg akarja várni, hogyan dönt az ügyészség Kerék Csaba ügyében, aki hamis vádért feljelentette Kulcsár Attila ügyvédjét. Az biztos, hogy az utolsó szó jogán beszél a fővádlott.

Múlt héten a brókerbotránnyal összefüggésben érkezett egy feljelentés a Nemzeti Nyomozó Irodához. Ezt Kerék Csaba, az ügy egyik vádlottja tette, miután egy hangfelvétel kivonata eljutott hozzá.

Lapinformációk szerint ezen a felvételen Kulcsár Attila védője egy másik ügyvédtársának azt mondta: gondolják végig, hogyan segíthetné őket Kulcsár Attila. Vagyis a per elsőrendű vádlottja akár kész lenne megváltoztatni vallomását, hogy tisztázza vádlott-társait. Ugyanakkor nem derült ki, hogy bármit is kérne cserébe.

Kerék Csaba védője az InfoRádiónak azt mondta: jelezni fogja a bíróságnak, hogy az ügyben feljelentést tettek. Ruttner György hozzáfűzte: ezt követően a bíróságnak kell döntenie arról, hogy hirdet-e ítéletet az ügyben. Az ügyvéd azonban hozzátette: akkor jár el teljes körűen a bíró, ha megvárja az eljárás végét.

"Ez a körülmény befolyásolhatja az ítélet kihirdetését, de nem biztos, hogy befolyásolja. Megnyugtatóan körbe kellene járni ezt a kérdést, ki kéne vizsgálni, hogy ez további kételyeket ébreszt-e Kulcsár Attila szavahihetőségével kapcsolatban" - fogalmazott Ruttner György.

A Népszabadság pénteki számában arról ír, hogy Varga Zoltán bíró megvárja az ügyészség várhatóan pénteki döntését az ügyben, ezért csak jövő hét közepén hirdeti ki az elsőfokú ítéletet.

Kulcsár Attila védője ugyanakkor az InfoRádió megkeresésére azt mondta: a feljelentés nem befolyásolja a bírósági eljárást. Zámbó Gyula továbbra is megkérdőjelezi a hangfelvétel létezését.

"Én nem tudom, hogy van-e hangfelvétel, és ha van, akkor azon mi van. Meggyőződésem, hogy nem befolyásolja a pert. Ha van ilyen, és ha van feljelentés, arról majd az illetékes hatóságnak döntenie kell" - jelentette ki az ügyvéd.A brókerbotrány 2003 nyarán robbant ki, majd 2005-ben az ügyészség vádat emelt többmilliárd forintos sikkasztás és más bűncselekmények elkövetése miatt Kulcsár Attila és 21 társa ellen. A vádlottak között van Rejtő E. Tibor, a K and H Bank volt vezérigazgatója, Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettese, Bitvai Miklós, az Állami Autópályakezelő Rt. volt vezérigazgatója és Forró Tamás újságíró is. A büntetőper két éve tart.

A K and H Equities egykori vezető beosztású munkatársát 2002 nyarán Bécsben fogták el. Kulcsár Attilát kilenc hónap után adták át Magyarországnak az osztrák hatóságok. A volt üzletkötő ezt követően hosszasan vallott az ügyészek előtt, magára és több más személyre is terhelően nyilatkozott.

Kulcsár Attila vallomásában azt is mondta, hogy egyik vádlott-társa vette rá, hogy az ügyfelek pénzét tudtuk és beleegyezésük nélkül használják fel. Az eljárás során a többi vádlott tagadta bűnösségét. Az ügyész vádbeszédében azt mondta, hogy Kulcsár Attila politikai és médiakapcsolatait használta fel.

A sikkasztássorozat elkövetési értéke - az ügyész szerint - 23 milliárd forint, ami több milliárddal meghaladja a teljes magyar ügyészi szervezet éves költségvetését. Az ügyész a vádbeli cselekményekkel okozott kár értékét 8,3 milliárd forintban állapította meg. Az elsikkasztott pénzt az elkövetők visszaforgatták a gazdasági életbe, cégeket, szállodákat vásároltak.

Az ügyész hangsúlyozta, hogy Kulcsár Attila vallomása mellett számos más bizonyíték is rendelkezésre áll az ügyben. Az ügyész kétnapos vádbeszéde végén letöltendő szabadságvesztést kért Kulcsár Attilára, Kerék Csabára, Garamszegi Gáborra és Bitvai Miklósra, valamint Rejtő E. Tiborra és Forró Tamásra is. Az ügyészség Kulcsár Attilát és vádlott-társait sikkasztással, pénzmosással, okirat-hamisítással, bűnpártolással és más bűncselekményekkel vádolja.

Kulcsár Attila ügyvédje védőbeszédében enyhe börtönbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól. A per pénteken Kulcsár Attila beszédével folytatódik, majd várhatóan ítéletet hirdet az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Megindulhatott az offenzíva Ukrajna második legnagyobb városa ellen, felpörgött az orosz hadigépezet – Híreink az orosz–ukrán háborúról pénteken

Megindulhatott az offenzíva Ukrajna második legnagyobb városa ellen, felpörgött az orosz hadigépezet – Híreink az orosz–ukrán háborúról pénteken

Pénteken arról érkeznek jelentések, hogy az orosz erők átlépték a határt Harkiv megyénél, és Ukrajna második legnépesebb városa, Harkiv felé tartanak. Ukrajna régóta számít egy ilyen támadásra, az utóbbi időben Oroszország egyre hevesebben ágyúzta a várost. Ukrán drónok csaptak le a Kalugai területen, egy olajfinomítóban tűz ütött ki. Orosz közlések szerint Moszkvától délre, valamint a Brjanszki és a Belgorodi területen is ukrán drónokat lőtt le a légvédelem. A brit védelmi minisztérium hírszerzési jelentése szerint márciusról áprilisra jelentősen növekedett az orosz támadások száma Kelet-Ukrajnában, Csasziv Jarnál 200 százalékos növekedés volt. Csütörtökön megtartották Moszkvában a Győzelem napi katonai parádét, amely ezúttal is szerényre sikeredett. Vlagyimir Putyin Mihail Misusztyin eddigi kormányfőt javasolja továbbra is miniszterelnöknek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 10. 16:30
×
×
×
×