Infostart.hu
eur:
356.35
usd:
308.71
bux:
0
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Állampárti vezetőket tüntetett ki a szocialista kormány augusztus 20-án

Az utolsó állampárti kormány újabb két miniszterét terjesztette fel az egypárti szocialista kabinet az egyik legmagasabb állami kitüntetésre, amelyet augusztus 20-án vehettek át. Az elmúlt években nem ők az elsők, akik az előző rendszerben vezető pozíciókban dolgoztak, és teljesítményüket manapság ismerik el.

"Annak, aki korábban, az előző rendszerben dolgozott, ugyanúgy jár elismerés, mint aki az elmúlt 15 évben tevékenykedett" - fogalmazott Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank nyugalmazott alelnöke két évvel ezelőtt, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egyik legmagasabb, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetésre jelölte. 2006 tavaszán nemcsak az egykori jegybanki vezető, hanem más, a Kádár-rendszer emblematikus figurája is elismerésben részesült.

Az emblematikus jelzővel egyébként maga Fekete János értett egyet az MTI-nek adott nyilatkozatában. Az államfő nem akarta átadni a kitüntetést, ezért a kitüntetési gyakorlatról az Alkotmánybíróságtól kért állásfoglalást. Sólyom László akkor sem Fekete János, sem Marjai József nyugalmazott miniszterelnök-helyettes, sem a bős-nagymarosi vízlépcső létrehozásában szerepet vállaló Mosonyi Emil vízépítőmérnök kitüntetését nem támogatta.

Most augusztus 20-án a Németh Miklós vezette kormány egészségügyi miniszterét, Csehák Juditot, valamint Kulcsár Kálmán igazságügyi minisztert terjesztette fel Gyurcsány Ferenc a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjére, illetve Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal díjra. Utóbbi 1956 elején a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumához került bíróként, és többek között Darvas Iván színművész bátyjának ügyében is ítélkezett. Bár a 2001-es Mozgó Világnak adott interjúban azt mondta, hogy nem ítélkezett '56-os ügyekben, a rendszerváltás idején SZDSZ-es körökben számon tartották '56-os bírói ténykedését.

Az elmúlt években többeket kitüntettetek azok közül, akik az MSZMP agitációs és propagandaosztályán dolgoztak. Közéjük tartozik például Barabás János, aki 2006. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozatát kapta. Barabás János akkor az állami tulajdonú Hungexpo ZRt. vezérigazgatói posztját látta el, jelenleg a társaság alelnöke és a szintén állami Szerencsejáték ZRt. felügyelő bizottságának elnöke, lánya pedig Gyurcsány Ferenc feleségének egyik alapítványánál programkoordinátoraként tevékenykedik. Ugyanazt a kitüntetést és ugyanakkor vehette át Somogyi László is, aki 1989. január elsejéig építésügyi és városfejlesztési miniszter volt.

Még 2004. augusztus 20-án kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjének polgári tagozatát a Németh Miklós-kormány művelődési minisztere, Glatz Ferenc.

A kitüntetettek névsora folyamatosan vitatott a rendszerváltozás óta, ugyanis a bal-, és jobboldal mindig kitünteti a neki kedves embereket. Az elmúlt években a kitüntetéseket mindig sértődések és nyilatkozatok kísérik: van, aki nem megy el az átadásra, van aki nem fog kezet a kitüntetettel vagy a kitüntetővel, van aki pedig azért haragszik, mert nem kapott semmit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

2024-ben az EU-tagállamok összesen 1,2 millió embert honosítottak: a legtöbb új állampolgárságot Németország adta ki, majd Spanyolország és Olaszor­szág következett. Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban elmondta: bár 2025-re még nincsenek hivatalos adatok, a tendenciák alapján további növekedés várható. Részletesen beszélt arról is, hogy a nagyobb európai országok hogyan kezelik a helyzetet.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×