Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Árvíz: ötszáz kilométeres hosszúságban védekeznek az országban

Országosan összesen csaknem ötszáz kilométer hosszúságú folyószakaszon zajlik árvízi védekezés, a gátakon kétezer ember dolgozik - tájékoztatta a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság PR vezetője vasárnap az MTI-t.

Galambos Tamás közleményében hangsúlyozta: a védekezés költsége elérte a 100 millió forintos nagyságrendet. Az árvízvédelmi felkészülési terv és a megbízható előrejelzések alapján a vízügyi munkatársak a megfelelő időben megkezdték a védekezést és az önkéntesekkel együtt jelenleg is folyamatosan dolgoznak az összes érintett folyószakaszon - tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy a lehetőségekhez képest nyugodtan telt az árvízvédelemben dolgozók szombat éjszakája. A Hernád felső szakaszán sikerült elkerülni a korábbi árvizekre jellemző helikopteres beavatkozást, jóval az árhullám megérkezése előtt teljes hosszában kiépült az ideiglenes védelmi rendszer.

A termőföldek védelme érdekében két esetben bontották meg a töltéseket, ezzel mintegy 2,5 millió köbméternyi vizet vezettek vissza az apadó Hernádba. Az előrejelzések alapján a Hernád alsó szakaszán, Gesztelynél vasárnap este 430 centiméteres értékkel várható a tetőzés, ezen a szakaszon a valaha mért legnagyobb vízszint 474 centiméter volt.

Galambos Tamás közlése szerint az elmúlt 24 órában újabb jelentős mennyiségű csapadék hullott a Felső-Tisza vízgyűjtő területén. A Tisza felső, kárpátaljai szakaszáról és romániai mellékágairól is újabb jelentős árhullámok indultak el, emiatt Técsőnél 12 óra alatt több mint 2 métert emelkedett a vízszint.

A Tiszán a következő három napban harmadfok közeli vagy azt meghaladó tetőző vízállásokra számítanak a szakemberek, amely azonban sehol sem közelíti meg a korábban mért legmagasabb szinteket.

A Kraszna külföldi szakaszán még árad, vasárnap reggel 7 órakor Domahidánál 574 centimétert, azaz a harmadfokot meghaladó vízállás mértek.

Az árvízi védekezés során eddig mintegy 100 ezer zsákot, 5 ezer köbméternyi homokot és 15 ezer négyzetméternyi fóliát használtak fel. A munkálatokban az elmúlt 24 órában 1.950 ember vett részt.

Összesen 15 különböző folyón és patakon, 468,5 kilométer hosszúságú folyószakaszon zajlik jelenleg az első fokot meghaladó védekezés, ebből 149 kilométernyi hosszan másodfokú, 71,5 kilométeren pedig harmadfokú készültség van érvényben. Nyolc szakaszon rendeltek el eddig belvízkészültséget, ebből 5 szakaszon másod-, 3 szakaszon első fokú a riasztás. Ez országosan több mint négyezer hektár földterületet érint - közölte Galambos Tamás.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Megérkezett Pakisztánba az amerikai és az iráni békedelegáció is, nemzetközi források szerint már el is kezdődtek a tárgyalások. Teherán közben köti az ebet a karóhoz: azt mondják, addig nem ülnek az asztalhoz, amíg nincs tűzszünet a libanoni fronton. A Hormuzi-szoroson közben lassan megindult a teherforgalom, de egyelőre csak Iránhoz és Kínához köthető hajók mennek át. Szombat estére, több mint 12 órányi tárgyalás után sem közöltek a delegációk konkrét eredményeket. A helyszínen jelen lévő nemzetközi lapok tudósítói szerint több ponton is vitában vannak a tárgyaló felek és éles hangulatváltás jellemzi az egyeztetést. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború, béketárgyalások szombati fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×