Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Az MSZP intelligens TAJ-kártyát szeretne 2010-ig

Az igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint az egészségügyi tárca vezetője is előadást tartott a szocialista parlamenti frakció keddi ülésén. Székely Tamás leginkább a súlyponti kórházak helyzetét szeretné tisztázni.

A 2010-ig szóló, ősszel a parlament elé kerülő egészségügyi cselekvési program volt az egyik napirendi pontja az MSZP parlamenti frakciójának keddi ülésén.

Ezzel összefüggésben több jogszabályt is módosítanak, valamint a súlyponti kórházak státuszát is meg szeretnék határozni, ezt ugyanis eddig még nem tették meg - mondta a tanácskozás után Schwarz Tibor, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista alelnöke.

Új szűrőprogramok indulnak, illetve európai uniós forrásokból új rendelőintézetek épülhetnek és a sürgősségi osztályokat is fejleszteni szeretnék - mondta Schwarz Tibor.

Megismételte a már korábban ismerteket, azaz, hogy egybiztosítós rendszer lesz, regionális, megyei és kistérségi kirendeltségekkel.

Megfogalmazódott a szocialista frakcióban az a kérés is, hogy az intelligens TAJ-kártyát lehetőleg 2010-ig bevezessék. Ezzel az ellenőrzések területén jelentős megtakarítások érhetők el.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter a július 5-ei rendbontásokról és ennek kezeléséről adott tájékoztatást. Több újságírói kérdésre is azt közölte az MSZP frakcióvezető-helyettese, hogy ebben az ügyben nem kritizálták Draskovics Tibort.

Kovács Tibor szerint azonban kérdéses, hogy észszerű-e két ellentétes demonstráció egyidejű engedélyezése. Augusztus második felében egy tematikus MSZP-frakcióülés lesz a büntető- és szabálysértési törvények lehetséges módosításáról - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×