Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Újabb útfelújítások kezdődnek szerdán - három hetes késés

Szerdán megkezdődnek az idei útfelújítások Budapesten. A rekonstrukciók sora a XVIII. kerületi Gilice téren indul, még júliusban megkezdik a munkát a Népszínház utcában és a Mester utcában is.

Az idén 58 útszakaszt újítanak fel, 35,5 kilométer hosszúságban; a beruházás háromhetes csúszással indul - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

A hivatal keddi tájékoztatása szerint az említett helyszínek mellett e hónapban kezdődik a IV. kerületi Baross utca és Szent Imre utca, a XVI. kerületi Baross Gábor utca és a VIII. kerületi Kiss József utca felújítása is.

Még ebben az évben megújul a többi között a Stefánia út, a Haller utca, a Németvölgyi út és a Hegyalja út egy-egy szakasza, valamint az Alkotmány utca.

A munkálatok ősz végéig tartanak. Lesz, ahol egy héten belül végeznek, de a rekonstrukció időtartama sehol nem haladja meg a húsz napot.

A szerdán induló első ütemben 38 útszakasz burkolata újul meg, 24 esetében közműmunka előzi meg a felújítást. A második szakasz egyelőre tervezési fázisban van, az ebben az ütemben szereplő húsz útszakasz felújítása csak az ősszel kezdődhet meg.

Az idei útfelújítások összesen 3,9 milliárd forintba kerülnek, ebből 2,3 milliárdot a főváros finanszíroz.

A beruházás háromhetes csúszással kezdődik meg. Korábban fővárosi képviselők arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a felújítás az állami támogatást biztosító Pro Régió Kht. miatt késik, a társaság ugyanis nem adta ki időben az úgynevezett befogadási nyilatkozatot, amit eredetileg júniusra vártak.

A hivatal emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2005-ben indított programjának eredményeként az elmúlt három évben felújították a fővárosi kezelésű utak 40 százalékát, összesen 400 kilométernyi útszakaszt.

A program folytatódik: a következő három évben újabb 300 kilométer út újul meg. Emellett villamospályákat újítanak fel, zajlik a budai főgyűjtőcsatorna és a metró építése, a Szabadság híd felújítása, elkezdődik a Margit híd rekonstrukciója és halad az M0-ás körgyűrű megvalósítása is - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×