Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Közjogi méltóságok találkozója a melegfelvonuláson történtek miatt

A házelnök és a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese ott lesz azon a találkozón, amin a miniszterelnök kezdeményezésére a közjogi méltóságok vitatnák meg a melegfelvonuláson történtek után szükséges lépéseket. Az államfő egyelőre nem nyilatkozott, az Alkotmánybíróság pedig a napokban dönt arról, hogy a testület elnöke részt vegyen-e a megbeszélésen.

Az Országgyűlés elnöke szerint mindent meg kell tenni, hogy visszaszorítsák a szombati melegfelvonuláson történtekhez hasonló atrocitásokat.

Szili Katalin ezért jelezte, hogy ott lesz azon a miniszterelnök által vasárnap kezdeményezett találkozón, amelyben Gyurcsány Ferenc a közjogi méltóságokkal vitatná meg, hogy: "miért látszunk gyengének pár száz, a többséget terrorizáló szélsőségessel szemben, és mi az, ami hiányzik az alkotmányos, demokratikus intézményrendszerből".

Szili Katalin szerint a kialakult helyzetnek minden szinten megálljt kell parancsolni. Részt vesz a megbeszélésen a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese is, aki - mivel Lomnici Zoltán korábbi elnök mandátuma lejárt, és az Országgyűlés legutóbb nem tudott új elnököt választani -, ideiglenesen vezeti a testületet.

Kaposvári Bertalan nem kívánta kommentálni a szombaton, a fővárosi melegfelvonuláson történt incidenseket. A köztársasági elnök egyelőre nem reagált a miniszterelnöki meghívásra.

Sólyom László Ukrajnában azt mondta a távirati iroda tudósítójának, hogy külföldön nem kommentál belpolitikai eseményeket. Az MTI viszont úgy tudja, hogy az államfő szerdán dönt arról, hogy elmegy-e a találkozóra.

Az Alkotmánybíróság elnöke a testület eheti ülésén terjeszti a bírák elé Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levelét, és a bíróság közösen dönt majd arról, hogy a nemrég megválasztott Paczolay Péter elmenjen-e a megbeszélésre.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×