Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Uborkalopás: előzetesbe helyezte a bíróság a kesznyéteni férfit

Előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Városi Bíróság azt a kesznyéteni férfit, aki árammal próbálta megvédeni a kertjében termő uborkát. Egy ember halálos áramütést, míg egy másik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, miközben uborkát akartak lopni a tulajdonostól - mondta az MTI-nek a Borsod megyei bíróság szóvivője csütörtökön.

A bíróság szökés és elrejtőzés veszélye miatt helyezte előzetes letartóztatásba a 68 éves gyanúsítottat - közölte Szabó József.

Hozzátette: az elsődleges adatok szerint a férfi nem helyezett el figyelmeztető táblát a kerítésnél vagy annak környékén. Ugyanakkor többen tudták, hogy áram van a kertjében.

Arról is beszámolt, hogy a gyanúsított azt mondta, júniusban már 30 kiló uborkáját vitték el, ezért paradicsomkarókra rögzített vezetékekbe vezette az áramot és azt éjszakára bekapcsolta.

A három helyi férfi ittas volt, és bár tudták, hogy áram van a kertben, mégis átugrottak a kerítésen az uborkáért. Ketten átugrottak, egyikőjük kint maradt. Az egyik férfi életét vesztette, a másik életveszélyes sérüléseket szenvedett. Harmadik társuk, aki eredetileg kint maradt, az elsődleges információk szerint akkor sérült meg, amikor látván, mi történt, átmászott a kerítésen és megkísérelte a drótot tartó karókat eltávolítani.

Az idős tulajdonos ellen több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indult eljárás.

A férfinek Szepessy Zsolt, Monok polgármestere fogadott ügyvédet. Erdei Csaba ügyvéd az MTI-nek korábban azt mondta: ingyen vállalta a gyanúsított jogi képviseletét.

Dobi Tamás, a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa csütörtökön az MTI-t arról tájékoztatta, hogy nyolc évre visszamenőleg nézték át az adatokat, ennek alapján a kesznyéteni férfi nem tett bejelentést lopás vagy más bűncselekmény miatt a rendőrségen.

Mint mondta, lehet, hogy elpanaszolta, lopják a zöldségét, de hivatalos feljelentést a rendőrségen nem tett.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×