eur:
389.05
usd:
360.75
bux:
68425.29
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Parragh: Lehetne 7-8 százalékos a gazdasági növekedés

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a kormánynak a gazdaság kifehérítéséből eddig származó 100 milliárd forintot adócsökkentés formájában vissza kell adnia a vállalkozásoknak. Parragh László az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ezzel, az állam kiadásainak csökkentésével és az uniós források átcsoportosításával ezermilliárdos is lehetne a tehermérséklés.

A gazdaság valóban fehéredik, nem kevés feszültség árán - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Parragh László. Hozzátette: a kérdés az, hogy a fehéredésből származó pénz mikor jön vissza a gazdaságba. Hiszen a kormány azt mondta, hogy többen fogunk fizetni kevesebbet.

Tudjuk azt - a kormányzat állítja -, hogy körülbelül 100 milliárd forint többletbevételt hoz a fehérítés - mutatott rá a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Õ úgy gondolja, ha ez így van, akkor ezt a pénzt adócsökkentés formájában vissza kellene juttatni a gazdaság szereplőinek, például az egészségügyi hozzájárulás eltörlésével.

Persze 100 milliárd forintnak nincs érezhető hatása, 1000 milliárdnak azonban már van. De van más forrás is - jelezte Parragh László, aki szerint elkerülhetetlen a kiadáscsökkentés, az uniós források átcsoportosítása. Ez 500 milliárd forintot jelenthet, s így összerakható az 1000 milliárd.

Azt mondja a számvevőszék, hogy a mostani uniós források 2,7 százaléknyi többletnövekedést idéznek elő a gazdaságban az idén, és 2,9-et jövőre. A jegybank elnöke szerint a magyar gazdaság belső növekedési ereje mintegy 3-3,5 százalék - mutatott rá az elnök.

Ha a kettőt összeadjuk, és hozzá tudunk rendelni további uniós forrásokat, bőven el lehetne érni az akár 7-8 százalékos gazdasági növekedést is egy három éves gazdaságpolitikai programmal - vélekedett az Aréna vendége. Az erőforrások megvannak - mondta Parragh László -, a kérdés, hogy a politika hajlandó-e átrendezni ezeket.Az elnök szerint több a kára az erős forintnak, mint a haszna. A költségvetés számára ez jó, hiszen csökkenti a terheket, az exportáló cégeknek, elsősorban a mezőgazdaságnak pedig rossz, hiszen itt többletjövedelem keletkezhetne. Az exporttevékenység azonban így kisebb mértékben jelenik meg a bevételekben - fejtette ki Parragh László.

Rámutatott: gazdaságpolitikai probléma, hogy amikor a jegybanknak azt mondjuk, hogy egyedüli célnak tekintse az infláció leszorítását, elfelejtjük, hogy az egész világon ellenkező irányba tartanak az inflációs folyamatok. És elfelejtjük azt is, hogy a makrogazdasági mutatóink nem úgy alakultak, ahogyan elképzeltük. Minden mutatónk rosszabb, mint az eredeti tervek, kivéve a hiánycélt.

Fontos lenne, hogy a gazdaságpolitikai célokra is odafigyeljen a jegybank - jegyezte meg az elnök. Talán az lenne a megoldás, ha megjelölnénk egy céldátumot és egy célárfolyamot. Az inflációs célok azonban csak még erősebb forintot fognak produkálni. Az alapkamattal jelentős bajaink lehetnek, és a forint a 230-as sávban fog maradni.

Ha a jegybank gazdaságpolitikai célokat is néz, akkor megnövekszik a politikai befolyásolás veszélye - vetette föl a riporter. Parragh László úgy válaszolt: ez igaz, ellenkező esetben viszont tönkremegy a gazdasági fele, a kis- és középvállalatok jó része fejre fog állni.

Még csak két hónapja zajlik a folyamat, a mérlegekben még nem látható a következménye. Ha egy cég 7-8 százalék bevétellel tervez, de 10 százalékkal elmozdul az árfolyam egyik pillanatról a másikra, azt nem fogja túlélni. Az lenne az érdekünk, hogy az árfolyam a termelés és hatékonyság erősödésével együtt erősödjön. A kettő menjen kéz a kézben - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Fontos sávban a forint

Fontos sávban a forint

Pénteken az amerikai munkaerőpiaci adatok a forint piacán is nagyobb kilengéseket okoztak, ezt követően hétfő reggel egyelőre minimális gyengülésben van a magyar fizetőeszköz a vezető devizákhoz képest. Gazdasági események szempontjából különösen a csütörtöki és pénteki nap hozhat nagyobb mozgásokat a forint piacán, ugyanis fontos magyar államháztartási és inflációs adatok kerülnek majd publikálásra. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×