Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Gyurcsány Ferencet a Szocialista Internacionálé alelnökének választották

Gyurcsány Ferenc magyarországi politikai teljesítményének tulajdonítja, hogy Athénban a Szocialista Internacionálé alelnökének választották. Az MSZP elnöke Kovács Lászlót váltja ezen a poszton. A szervezetnek összesen 24 alelnöke van. A magyar miniszterelnök előadásában a biztonsági kérdések mellett az energia és az élelmiszerek árrobbanásának a kezelését nevezte meg a globális politika legnagyobb kihívásának.

A magyar miniszterelnök a világgazdaságról szóló témakör bevezető előadását tartotta meg kedden, a Szocialista Internacionálé 23. kongresszusának második napján. Előadásában a biztonsági kérdések mellett az energia és az élelmiszerek árrobbanásának a kezelését nevezte meg a globális politika legnagyobb kihívásának - az MTI beszámolója alapján.

Gyurcsány Ferenc szerint közvetlenül a stabilitást és a demokratikus működőképességet is veszélyezteti, ha az árrobbanás tartósan átalakítja az emberek megélhetési költségeit. Úgy fogalmazott: a gondot nem lehet nemzeti alapon megoldani, csak úgy, ha hosszú távú globális fejlesztési program részeként kezelik.

Az MSZP elnöke az élelmiszerárakkal összefüggésben azt mondta, felül kellene vizsgálni azt a politikát, amely jelenleg arra ösztönzi a gazdákat, hogy ne többet, hanem kevesebbet termeljenek.

A Szocialista Internacionálé június 30-tól július 2-ig tartó athéni kongresszusán négy olyan fő kérdést vitatnak meg, amelyek a világméretű szociáldemokrata mozgalom központi témáinak számítanak: a klímaváltozás, a béke kérdése és a konfliktusmegoldás, a világgazdaság, valamint a migráció témaköreit.

A kongresszuson mintegy 600 küldött vesz részt a világ 140-nél is több országából, köztük pártvezetők, állam- és kormányfők, miniszterek és parlamenti képviselők. A kelet-európai baloldali pártok közül elsőként 1989 novemberében az MSZDP lett a szervezet teljes jogú tagja, de tagságát is elsőként függesztették fel két év elteltével, amíg meg nem teremtik a magyarországi szociáldemokraták egységét. Az 1992-es kongresszuson megfigyelői státust kapott az MSZP és a korábban felfüggesztett MSZDP is. A Magyar Szocialista Párt 1996. szeptember 11-én, a Szocialista Internacionálé a New York-i ENSZ-palotában tartott 20. kongresszusán vált a szervezet teljes jogú tagjává, az MSZDP pedig 2003-ban nyerte vissza teljes jogú tagságát.

A Szocialista Internacionálé legfőbb döntéshozó testülete az általában kétévente ülésező kongresszus és az évente kétszer ülésező Tanács, amelyben minden tagpárt és tagszervezet képviselteti magát. Az elnök, a Kongresszus által választott főtitkárral és alelnökökkel alkotják az Elnökséget, a szervezet vezető testületét.

A szervezetnek 24 alelnöke van. Magyarországot eddig Kovács László képviselte. Az Európai Bizottság magyar biztosát most hétfőn Gyurcsány Ferenc szocialista pártelnök-kormányfő váltotta. A politikus az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy az a határtalan erőfeszítés is benne van abban, hogy a Szocialista Internacionálé alelnökének választották, amelyet az MSZP folytat a modernizációért, a reformokért, valamint a hazafias, nyitott, európai politikáért.

Szerző: Németh Zoltán

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×