Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Büntetőfeljelentést tesz a Magyar Posta a kerékpártender ügyében

Büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a kerékpár-tender ügyében a közbeszerzési szabályok megsértése miatt a Magyar Posta. Tomecskó Tamás, a társaság szóvivője elmondta: az igazgatóság a felügyelő bizottság javaslatára döntött így.

A szóvivő közölte: határoztak a beszerzési és eszközgazdálkodási szabályzat átalakításáról is, így például rögzíteni fogják, hogy milyen értékű beszerzéseknél milyen szintű vezetők részvétele kötelező.

Tomecskó Tamás utalt arra: a társaság belső vizsgálata azt állapította meg, hogy a beszerzési bizottság több tagja is mulasztott, ellenük munkaügyi eljárás indul.

A Magyar Posta májusban jelentette be, hogy a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult, és azt kérte: a testület vizsgálja meg a kerékpár-beszerzési tender menetét, és függessze fel a már megkötött szerződést, mert információjuk szerint vélhetően sérült a közbeszerzési eljárás versenysemlegessége.

A döntőbizottság később megállapította, hogy a megállapodás érvényes.

A Magyar Posta az 1 milliárd 97 millió forintos szerződés keretében több mint négyezer kerékpár beszerzéséről és öt éven át tartó folyamatos szervizeléséről állapodott meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×