Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Népszavazás: legalább kiderül, mit gondolunk a segélyről

Monok önkormányzata szerdán elküldte hitelesítésre a szociális segélyezési rendszerről kezdeményezett országos ügydöntő népszavazás kérdéseit az Országos Választási Bizottságnak. A település volt az első, amely közmunka-végzéshez kötötte a segély folyósítását. A kormányzati szervek mellett önkormányzatok és a cigány önkormányzat is javaslatokat dolgoznak ki a rendszer átalakítására.

Két kérdést tesz fel az aláírásgyűjtő íveken a monoki önkormányzat. A két kérdés: Egyetért-e Ön azzal, hogy a munkaképes korú, munkaképes személy szociális segélyt - napi 5 ezer forintot - közérdekű munkavégzés ellenében kapjon, illetve, egyetért-e azzal, hogy a tanköteles korú gyermekek után járó támogatások, kedvezmények feltétele az iskolába járás legyen.

A polgármester a kezdeményezést azzal indokolta: nem látnak más lehetőséget, hogy változást érjenek el. Az InfoRádiónak Szepessy Zsolt kijelentette, nem az a cél, hogy milliárdokért újabb népszavazást tartsanak.

Szepessy Zsolt úgy véli, kezdeményezésükkel segítenek a kormányzatnak is, hiszen láthatóvá válik, hogy mit gondolnak a kérdésről az emberek.

A szociális és munkaügyi miniszter úgy reagált erre: a szociális rendszer átalakítása folyamatban van. Ennek lényege: hogy segély helyett munkát adjanak az embereknek.

Szűcs Erika utalt arra is, hogy a törvénytelen eszközök alkalmazásának következményei lesznek. A monoki, és a hozzá csatlakozó önkormányzatok döntése ugyanis alkotmányos jogokat sért.

"Nem romaügy, de cigányellenes"

Ez nem csak a miniszter, de a kisebbségi ombudsman, Kállai Ernő, valamint jogvédő szervezetek álláspontja is. Utóbbiak azt mondják: a rendelkezések a cigánysággal szembeni előítéletek elmélyítéséhez vezetnek.

Az Országos Cigány Önkormányzat nem romaügynek, de cigányellenesnek tartja a segélykifizetés alkalmazott módszerét. Ugyanakkor mind a jogvédő szervezetek, mind az OCÖ szükségesnek tartják a jelenlegi rendszer átalakítását.

Az egyik probléma ma az, hogy sokan segélyből élnek, hiszen a napi 5 ezer forint havonta 80 ezret jelent, ami sok esetben magasabb összeg, mint a fizikai munkák után kifizetett egy havi bér.

Ma is feltételei vannak a segélynek

Az interneten több olyan levél kering, amely arról szól, hogy a szociális segélyből és a gyermekgondozási, támogatási ellátásból milyen, esetenként extrém magas bevétele lehet egy családnak.

A törvények egyébként ma is feltételhez kötik a segélyeket - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter.

Ma a 150 ezer rendszeres szociális segélyezett közül 130 ezer az Állami Foglalkoztatási Szolgálattal is kapcsolatban van és elvileg együttműködési kötelezettsége van - hangsúlyozta a tárcavezető.

A segélyezés feltételének számító együttműködési kötelezettség megszegésének számít, ha valaki nem fogadja el a felajánlott és megfelelő munkát. A rendszer gyakorlati működtetése, így például a közmunka megszervezése az önkormányzatok feladata - emeli ki a tárca közleménye.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×