Infostart.hu
eur:
378.13
usd:
323.6
bux:
128722.83
2026. április 8. szerda Dénes

A kormány módosítaná a polgári törvénykönyvet

Elfogadta a polgári törvénykönyv módosítására vonatkozó tervezetet a kormány. Daróczi Dávid kormányszóvivő elmondta: a javaslatot még tavasszal benyújtják az Országgyűlésnek, a képviselők legkésőbb jövő év elején szavazhatnak a tervezetről, és a törvény 2010-től hatályba is léphet.

Az 50 éves Polgári törvénykönyv átdolgozásán tíz éve dolgoznak - emlékeztetett a kormányszóvivő, hozzátéve: egy éve pedig az interneten társadalmi vitára bocsátotta a minisztérium a tervezetet.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: a parlament elé kerülő anyagot a társadalmi vitán született javaslatokat figyelembe véve készítették el.

Gadó Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára arról beszélt, hogy az új Ptk. az üzleti életre vonatkozóan rugalmasabb, a versenyképességet elősegítő szabályokat kíván bevezetni, ennek érdekében például tartalmazza majd azokat a szerződéstípusokat - mint például a lízing- és faktoringszerződést -, amelyek léteznek ugyan, de a hatályos törvényben nem szerepelnek.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: az inflációs adat sokkal alacsonyabb, mint bárki várta

Elemző: az inflációs adat sokkal alacsonyabb, mint bárki várta

A februári 1,4 százalékrók márciusban 1,8 százalékra emelkedett az éves infláció Magyarországon. Az adat azonban még így is kedvező és elmaradt az előzetes várakozásoktól, az elemzők többsége ugyanis 2 százalék feletti áremelkedéssel számolt – mondta az InfoRádióban Beke Károly, a Portfolio elemzője.

Csicsmann László a közel-keleti tűzszünetről: nagyon sok még a rizikó, bármikor „újratermelődhet az Irán-probléma”

Racionális döntésnek tűnik most befejezni a háborút, és tárgyalásokat kezdeni, amit az amerikai és az iráni fél is kvázi győzelemként értékelt odahaza – mondta az InfoRádióban a Közel-Kelet-szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint világgazdasági szempontból továbbra is a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés kérdése a legfontosabb, és ebben a két oldal nagyon eltérő állásponton van.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×