Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

PDSZ-javaslatok az iskolai erőszak ellen

Két héten belül eljuttatja az oktatási tárcának az iskolai erőszak elleni törvénymódosító javaslatait a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

Kerpen Gábor, az érdekképviselet elnöke elmondta: az egyik elképzelés szerint ha a diák agresszívan viselkedik társával vagy a pedagógusával, akkor ideiglenesen ki lehetne zárni a közösségből, és az adott évfolyam folytatásától is el lehetne tiltani.

A PDSZ elnöke közölte: ha egy diák rossz érzelmi állapota miatt nem tud teljesíteni, akkor lehetőséget kellene adni a tanárnak, hogy szakemberhez küldhesse az óráról.

Kerpen Gábor hozzátette: a PDSZ ezenkívül akciótervet is készít a diákok, a szülők és a pedagógusok bevonásával. Az elképzelések között szerepel különböző képzések indítása a probléma kezelésére.

Címlapról ajánljuk
Az Aréna névadójánál nincsen eredményesebb szereplője a magyar BEK/BL-történelemnek

Az Aréna névadójánál nincsen eredményesebb szereplője a magyar BEK/BL-történelemnek

A május 30-i, budapesti Bajnokok Ligája-döntő vitán felül a klubfutball-idény legnagyobb eseménye, nem kevesek szerint az esztendő legfontosabb európai sporteseménye. Az Infostart a korábbiakban felvázolta, miből nőtte ki magát ez a sorozat, mi volt az 1992-es nagy váltás oka és alapja, miért vált a legerősebb bajnokságokban akár a negyedik-ötödik hely elérése is „élet-halál” kérdéssé. Ezúttal arról lesz szó, kik voltak az eltelt immár több mint hetven év legfontosabb magyar játékosai, edzői.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×