Gyurkó Szilvia elmondta: a 12 éves késelő kisfiú ügyében felállt egy esetbizottság, amely azt tekintette át, hogy a jogszabályok milyen lehetőséget adtak a reakcióra.
A csoport végkövetkeztetése az lett, hogy a jogszabályok szélesebb mozgásteret biztosítottak a gyermekvédelmi szakembereknek, mint amekkorát ők kihasználtak - tette hozzá.
A kriminológus szerint ez azt jelenti, hogy elsősorban nem a jogszabályokkal, hanem azok végrehajtásával van a gond.
Gyurkó Szilvia közölte: érdemes megvizsgálni, hogy minden esetben helyes-e csak a 14 év fölöttieket büntetni.
A szakértő hozzátette, kérdés, hogy a magyar bírók fel vannak-e készülve a beszámíthatóság vizsgálatára gyerekek esetében.
A statisztikák szerint az elmúlt öt évben nem mutatható ki dinamikus növekedés sem a gyerekkorúak, sem a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények számában - mondta Gyurkó Szilvia.
Nagyjából 3.600-3.700 ismert bűncselekményt követnek el a gyerekek évente. Ezek közül csaknem háromezer vagyoni bűncselekmény. Az esetek körülbelül harminc százalékában történik erőszak - fűzte hozzá.
A kriminológus szerint az erőszakos cselekmények nagyobb médiavisszhangot kapnak, viszont a statisztikák nem támasztják alá azt a nézetet, hogy ezek a bűncselekmények egyre brutálisabbak.