Balsai István, a párt országgyűlési képviselője azt mondta: ha még nem kötötték meg a szerződést, akkor szeretnék tudni, hogy a posta vezetése figyelembe veszi-e a beszerzéssel kapcsolatban a közelmúltban felmerült kételyeket.
Hozzátette: ha megkötötték már a szerződést, akkor ezt hozzák nyilvánosságra ennek tényét.
A politikus emlékezetett: a posta ötezer kerékpárt vásárol átlagosan 240 ezer forintért egy szlovén cégtől.
Balsai István emlékeztetett arra, hogy a sajtóban már korábban megjelentek olyan elemzések, miszerint "a közbeszerzési pályázat feltételei, (...) szórol-szóra megegyeztek a közbeszerzést megnyerő egyetlen pályázó ajánlatával, olyan mértékben, hogy a kerékpárokra szerelendő oldaltáskák méretei centiméterre ugyanazok, mint a szlovén gyártmányú kerékpár dobozai".
A Fideszes politikus úgy fogalmazott: "minden szempontból az egyetlen pályázó által gyártott, és a különböző balkáni országokban használt kerékpárokra lett kitalálva az elemzők szerint ez a közbeszerzés".
A Schwinn-Csepel jogsértés gyanít
A Schwinn-Csepel Kerékpárgyár vezérigazgatója az InfoRádióban azt mondta: vélhetően bennfentes cég nyerte el a postai kerékpár-megrendelést.
Klimon Péter közölte: cége fennállása óta szállítja a Postának a bicikliket, darabját nagyjából 60 ezer forintért.
A vezérigazgató azt a vádat visszautasította, hogy a biciklik két év alatt tönkrementek. Szerinte a postások három évig használták őket munkára, majd megkapták saját használatra, és még évekig közlekedtek velük.
A Magyar Posta szóvivője az InfoRádióban azt mondta: a kerékpárokat nyílt közbeszerzési pályázaton szerezték be; a későbbi nyertes nem rendelkezett bennfentes információkkal.
Tomecskó Tamás hozzátette, hogy a Schwinn-Csepel ugyan megvásárolta a pályázati dokumentációt, pályázatot azonban nem adott be.
Közölte: a Schwinn-Csepel biciklijeinek szervizelésére éves szinten csaknem 80 millió forintot költöttek.
Tomecskó Tamás a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva közölte: a társaság a kerékpárbeszerzéssel kapcsolatos információkat napokkal ezelőtt honlapján nyilvánosságra hozta.
Közzétette a rendőrség a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotóit