Infostart.hu
eur:
354.59
usd:
311.02
bux:
138789.04
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

PSZ: 22 ezer tanár sztrájkolt

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) tagjai közül 14 ezren kétórás sztrájkkal, nyolcezren egész napos munkabeszültetéssel fejezték ki szolidaritásukat hétfőn, 43 ezren pedig kék szalagot tűztek - nyilatkozta a szakszervezet elnöke.

Árok Antal elmondta: területenként eltérő mértékben vettek részt a sztrájkban, például Heves megyében alacsony volt a részvétel, míg Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Zala megyében sztrájkolt a legtöbb pedagógus.

A részvétel arányait ismertetve az elnök közölte, hogy tagjaik 51 százaléka kék szalagot tűzött ki, a kétórás sztrájkot 18 százalékuk, az egynapos sztrájkot pedig kilenc százalékuk választotta. Véleménye szerint az adatok alapján széleskörű volt a részvétel.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem a határozatlan idejű sztrájkhoz csatlakozott, hanem azt ajánlotta kollégáinak, hogy különböző módon fejezzék ki a szolidaritásukat.

Hangsúlyozta: nem a reformokat utasítják el, hanem azt kifogásolják, hogy nem volt kellő idő a széleskörű véleménynyilvánításra. Abban bíznak, hogy a demonstráció eredményeként a következő lépésekről kellő formában egyeztetnek majd az érintett szervezetekkel.

Árok Antal azt is elmondta, hogy határozatlan idejű sztrájkot nem tart elképzelhetőnek a pedagógusok részéről, hiszen a tanítási napok száma elő van írva, amelyeket később pótolni kell, és az sem a diákoknak, sem a pedagógusoknak nem lenne jó, ha meg kellene hosszabbítani a tanévet.

Címlapról ajánljuk
A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×