Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Kényszerek és aggodalmak karácsony előtt

Az emberek egy része kevésbé várja a karácsonyt, és sokan úgy érzik, hogy az előkészületek anyagi gondot okoznak számukra. Emellett a karácsonynak mint ünnepnek a fontossága is csökkenni látszik.

A Népszabadság arról közöl írást, hogy az idei karácsony ünnep lesz a fenyőknek és a fenyőfák védelmezőinek is, a korábbi évekhez képest ugyanis jóval kevesebben tervezik, hogy élő fával fognak ünnepelni. Igaz, ezt a megoldást inkább kényelmi és anyagi megfontolásból választják az emberek, nem a környezet védelme érdekében. Feltehetően a megszorítások miatti aggodalom az egyik oka annak, hogy az emberek egy része kevésbé várja a karácsonyt, és sokan úgy érzik, hogy az előkészületek anyagi gondot okoznak számukra. Emellett a karácsonynak mint ünnepnek a fontossága is csökkenni látszik. Két évvel ezelőtt az emberek négytizede tartotta egyértelműen a legfontosabb ünnepnek, idén már csak alig több mint harmadannyian, és tavaly óta egy árnyalatnyival kevesebben vannak azok is, akiknek a legfontosabb vagy az egyik legfontosabb ünnep a karácsony. Az ajándékokon általában nem akarnak spórolni az emberek abban az értelemben, hogy a tavalyival megegyező összeget, átlagosan 36 ezer forintot szánnak meglepetésre (ami persze az infláció miatt valamivel kevesebbet ér, mint akkor), és december eleji elképzelésük szerint nagyjából ugyanannyi, öt-hat embernek fognak ajándékot venni, mint 2006-ban.

A Magyar Nemzet információ szerint a 2009-ben életbe lépő adócsomag várhatóan két pilléren nyugszik majd: áfaemelésen és a kedvezmények, mentességek csökkentésén, s e javaslat támogatásáról ma születik döntés az adókerekasztal ülésén. Ám az adóváltozás a kormány szándékain múlik, de ők már óvakodnak a reform kifejezéstől. S bár a pénzügyminiszter korábban kijelentette, hogy nem jó ötlet az áfaemelés, makacsul tartják magukat azok az értesülések, amelyek szerint a 2009-es adócsomag egyik sarkalatos pontját képezheti majd. Szakértők valószínűtlennek tartják a 25 százalékos kulcsot, de enyhébb emelést nem zárnak ki.

Az Index.hu írásából kiderül, hogy hétfőn kezdődik a 71-es főút új, balatoni településeket elkerülő szakaszának műszaki átadása. Eredetileg nyárra tervezték a forgalomba helyezést, de még szombaton is dolgozgattak az úton, ahol októberben elszámolási viták miatt biztonsági őrök is összecsaptak. Hiányzik a szervizút, nem készült el teljesen a csatornázás és a burkolat. A kivitelező konzorcium egyik tagja, a Mélyépítő felszámolás alatt áll, a dolgozók elbocsátását megkezdték, a céget teljesen kiürítették.

A pénzcentrum.hu az elmúlt két hét során több, potenciális karácsonyi ajándékként szóba jöhető műszaki eszközt is górcső alá vett, most a digitális fényképezőgép került sorra. A legalapvetőbb és legszembetűnőbb jellemzője a digitális fényképezőknek a megapixelek. A nagyobb felbontásra képes fényképezőgépre azoknak lehet szüksége, akik az elkészített képeket később szerkeszteni szeretnék, vagy esetleg nagy méretű képeket szeretnének belőle nyomtatni. Személytől és használati céltól is függ, hogy milyen súlyú, méretű, esetleg kinézetű fényképezőgépet válasszunk. Manapság lehet könnyen előkapható, illetve zsebre vágható vékony, de "okos" gépeket is kapni, de több gyártó nem kíván elszakadni a régi, jól bevált formától.

A portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők az előttünk álló hetekre bátrabb kockázatvállalást sugallnak a részvények terén. Miközben a nemzetközi részvénypiacokon továbbra is a hitelválság és kapcsolt tünetegyüttesei, és az ezekre adott jegybanki reakciók okoznak egészen váratlan mozgásokat, a Portfolio. hu által megkérdezett alapkezelők a korrekciók révén már rövidtávon is profit-lehetőséget látnak a részvényekben. Az összesített portfolióban idén először emelkedett 50 százalék fölé a részvények aránya, a határozott térnyerés pedig elsősorban az alternatív eszköz kategóriákat szorította vissza. A pénzpiaci eszközök súlya egyetlen százalékponttal csökkent, míg a kötvények tartották a 23 százalékos részarányukat az összesített portfolión belül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.

Vízstratégia: a helyi szennyvíztisztításnak is szerepe lehetne

A készülő új vízgazdálkodási stratégia egyik fontos eleme lehet a megtisztított háztartási szennyvíz helyben tartása és hasznosítása. Az InfoRádióban nyilatkozó szakember szerint felül kell vizsgálni a több mint húsz éve alkalmazott hazai gyakorlatot, mert az egyedi szennyvíztisztítók használatát jelenleg településenként eltérő szabályok korlátozhatják.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a Harkiv megyei Hripuni elfoglalását, és azt állítja, hogy szorosabbra vonták az ostromgyűrűt a régió északi részén bekerített ukrán erők körül. Moszkva szerint az orosz hadsereg éjszaka csapást mért a Vodafone kijevi adatközpontjára, valamint több katonai, logisztikai és infrastrukturális célpontra, az orosz légvédelem pedig 96 ukrán drónt lőtt le. Közben gyorsított eljárásban szerb állampolgárságot kapott Vadim Novinszkij ukrán milliárdos volt parlamenti képviselő, akit Ukrajnában hazaárulás gyanúja miatt köröznek. Az ukrán erők a héten jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti frontszakaszon, miközben egyes településekről kötelező evakuálást rendeltek el. Diplomáciai téren a háború kezdete óta először tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter, Volodimir Zelenszkij pedig arról beszélt, hogy az Egyesült Államok ismét intenzíven dolgozik a béketárgyalások megszervezésén, ugyanakkor elutasította, hogy Moszkvában találkozzon Vlagyimir Putyinnal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×