Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Elmarad a postássztrájk, megszületett a béralku

Elmarad a Kézbesítők Szakszervezete által szervezett sztrájk a Magyar Postánál, mivel sikerült megállapodni a jövő évi, sávonkénti béremelés mértékéről.

Bár megszületett a megállapodás, a mértékben nincs egyetértés - mondta az InfoRádiónak a Kézbesítők Szakszervezetének elnöke.

Tusz Ferenc hozzátette: nem elégedettek azzal, hogy a 90 ezer forint alatti keresetű dolgozók 10 százalékos béremelést kapnak, ahogyan az átlagosan 7,5 százalékos béremeléssel sem, ezért további tárgyalásokat kezdeményeznek majd a munkáltatóval.

Készek a tárgyalásra

A Magyar Posta szóvivője elmondta: november elejétől tárgyaltak a munkavállalók képviselőivel a béremelési javaslatról, ennek eredményeképpen a posta dolgozói már hozzájutottak 13. havi fizetésükhöz is.

Tomecskó Tamás hozzáfűzte: nemcsak a bérek, hanem a választható, béren kívüli juttatások is emelkednek, 18 százalékra.

A szóvivő megjegyezte: a Magyar Posta bármikor kész tárgyalni az alacsony jövedelmű dolgozók bérének felzárkóztatásáról, irreális követeléseknek azonban ennek során nincs helye.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×