Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Tarlós azokról, akik megvásárolják "Lenin politikai hőskölteményeit"

A Fidesz felmérése szerint az emberek több mint háromnegyede nem kér a több-biztosítós rendszerből, mondta Tarlós István, a nagyobbik ellenzéki párt népszavazási kampányának vezetője.

A Fidesz 250.000 embert hívott fel telefonon, azt tudakolva, akarják-e az emberek, hogy a parlamenti képviselők hétfőn megszavazzák a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetéséről szóló törvényt.

Tarlós István, a Polgári Szociális Bázis és a Szociális Népszavazás 2008 kampányának vezetője elmondta, hogy a megkérdezettek több mint háromnegyede, pontosan 76,3 százaléka közölte: nem kér a több-biztosítós rendszerből.

Tarlós István kijelentette, ha a koalíció mégis megszavazza a törvényt, akkor az emberek többségének akaratával megy szembe.

Az ellenzéki politikus szerint az SZDSZ valamivel megint ráerőszakolta magát az MSZP-re, ezért hagyta a miniszterelnök, hogy a kisebbik kormányzópárt döntsön a törvényjavaslat lényeges kérdéseiben.

Tarlós István azt mondta, a miniszterelnök helytelenül vevőnek tartja a betegeket, mert a vevő az, "aki mozijegyet vesz, vagy betér az antikváriumba, és megvásárolja Lenin politikai hőskölteményeit".

Aki bemegy a kórházba, vagy az orvoshoz, az beteg, aki kiszolgáltatott, és szeretne meggyógyulni - tette hozzá.

Hozzátette, a több-biztosítós rendszer miatt az adminisztrációs költségek a tízszeresükre emelkednek, amit a biztosító cégek nem vállalnak magukra. A politikus szerint ezért emelkedni fognak a járulékok.

Tarlós István szerint a biztosítók a jövedelemskála felső 10-15 százalékában elhelyezkedőket választják majd ki, így az állami társadalombiztosításnál a forrásoknak maximum 65 százaléka marad, és ez a társadalombiztosítás csődjéhez vezet.Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint a helytelen kérdésfeltevés az emberek becsapása.

A védőoltásokról például lehet úgy is kérdezni, hogy vajon szeretik-e az emberek, ha tűvel szurkálják őket. A többség erre biztosan nemet mond, közben azonban mindenki tudja, hogy az oltás őt védi - fogalmazott.

A kormányszóvivő úgy látja, hasonló a helyzet most is: rendet kell tenni, hogy végre a páciens legyen a főnök az egészségügyben, és érte dolgozzon orvostól a gyógyszercégig mindenki.

Egy dolog változik ugyanis az új, egy biztosítós-több pénztáras rendszerben: a kórházaknak, rendelőknek és a többi szolgáltatónak versenyeznie kell egymással, hogy a beteg úgy érezze, mindent megtettek az ő érdekében - közölte.

Kiemelte: eközben maradéktalanul érvényesülnek a mostani rendszer alapelvei is.

Aki most is biztosított, az az új rendszerben is az lesz, hiszen az egészségügy finanszírozása a jövőben is az egységes nemzeti kockázatközösségen alapuló, szolidaritáselvű, kötelező társadalombiztosítás keretében történik - mondta Daróczi Dávid.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Noha Donald Trump nemrég már az iráni háború fokozatos leépítéséről beszélt, és egy új potenciális háttéralkuról is érkeztek hírek, Iránt egyelőre nem hatották meg ezek a tervek, a hétvégén több támadást is végrehajtottak. Eközben az egyre inkább elhúzódó konfliktus egyre súlyosabb hatásokkal jár világszerte: több légitársaság is ritkítja járatait az elszálló energiaárak miatt, eközben pedig Magyarország szomszédjában, Szlovéniában már rendkívüli intézkedéseket jelentettek be az üzemanyag-ellátás körül kialakult helyzet kezelése érdekében. Vasárnapra virradóan Trump megfenyegette Iránt: az elnök 48 órát adott a Hormuzi-szoros újranyitására, erre válaszul Irán kijelentette, hogy az ország ellenségeinek kivételével mindenki számára nyitva áll a kulcsfontosságú szoros. Cikkünk folyamatosan firssül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×