Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Navracsics: "Bízom benne, hogy a 2008-as év politikai fordulatot hoz"

Politikai fordulatban bízik jövőre a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Navracsics Tibor a Polgári Magyarországért díj átadóünnepségén azt mondta, belpolitikai szempontból 2007 a rendszerváltozás utáni időszak egyik legnehezebb éve volt.

Ékes Ildikó, fideszes országgyűlési képviselő és Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke kapta idén a Polgári Magyarországért díjat.

Az emlékplakettel, oklevéllel, és ez esetben megosztva fél-félmillió forinttal járó díjat a Polgári Magyarországért Alapítvány ítéli oda minden év végén azoknak, akik - a kuratórium szerint - az adott évben a legtöbbet tették a polgári Magyarországért.

A két díjazott főként jogvédő tevékenysége miatt került reflektorfénybe a tavaly október 23-án történtek miatt.

Az átadóünnepségen a Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt mondta, polgári Magyarország ott van, ahol civil kurázsi van. Navracsics Tibor szerint 2007 a rendszerváltozás utáni időszak talán legnehezebb éve volt.

"Olyan év volt az idei, amelynek a konfliktusai felőrölhették volna az emberi viszonyokat, felőrölhették volna a politikai barátságokat, hiszen tudjuk, hogy ellenfeleink mindent megtettek annak érdekében, hogy a polgári, nemzeti oldalon lévő embereket egymással szembeállítsák, megosszák, álproblémákkal összeveszítsék. Ez idáig nem sikerült. Bízom benne, hogy a 2008-as év nemcsak a megmaradó, és kitartó szövetségek éve lesz, és abban is bízom, hogy a 2008-as év politikai fordulatot is tud hozni" - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője, Navracsics Tibor.

A díjátadón a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke méltatta az ez évi sikereket. Balog Zoltán példaként említette, hogy a szervezet az első politikai alapítvány, amely felsőfokú szakképzési akkreditációval rendelkezik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a Harkiv megyei Hripuni elfoglalását, és azt állítja, hogy szorosabbra vonták az ostromgyűrűt a régió északi részén bekerített ukrán erők körül. Moszkva szerint az orosz hadsereg éjszaka csapást mért a Vodafone kijevi adatközpontjára, valamint több katonai, logisztikai és infrastrukturális célpontra, az orosz légvédelem pedig 96 ukrán drónt lőtt le. Közben gyorsított eljárásban szerb állampolgárságot kapott Vadim Novinszkij ukrán milliárdos volt parlamenti képviselő, akit Ukrajnában hazaárulás gyanúja miatt köröznek. Az ukrán erők a héten jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti frontszakaszon, miközben egyes településekről kötelező evakuálást rendeltek el. Diplomáciai téren a háború kezdete óta először tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter, Volodimir Zelenszkij pedig arról beszélt, hogy az Egyesült Államok ismét intenzíven dolgozik a béketárgyalások megszervezésén, ugyanakkor elutasította, hogy Moszkvában találkozzon Vlagyimir Putyinnal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×