Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Õszi parlamenti kardcsörtetés - a nap legfontosabb hírei

Az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozta az Országgyűlésben az államfő. A reformok folytatásának fontosságáról beszélt a parlamentben a miniszterelnök; a Fidesz szerint bukás az elmúlt egy év. A Mol-részvényeseket próbálja meggyőzni egy konszolidáció előnyeiről az OMV. A nap legfontosabb hírei.

Sólyom a szabadságjogok mellett

Az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozta napirend előtti felszólalásában a köztársasági elnök. Sólyom László az Országgyűlésben bírálta azokat, akik megkérdőjelezik a rendszerváltás megtörténtét, és azokat is, akik szerint a 17 évvel ezelőtt hozott törvények elavultak, ezért korlátozni akarják a szabadságjogokat. Emlékeztetett arra: a kormány egyebek mellett a véleménynyilvánítási, valamint a gyülekezési jog korlátozására készül. Az államfő hangsúlyozta: Magyarországon nincs fasizmus vagy fasiszta veszély, van viszont radikális szélsőjobboldal, de ennek visszaszorítását nem az alapjogok szűkítésével kell elérni. Sólyom László arról is beszélt, hogy, ha valakinek nem elegendő a nemzeti színű zászló, hogy kifejezze magyarságát vagy ellenzékiségét, az - a halottak, illetve a túlélők fájdalma iránti tiszteletből - ne az árpádsávos zászlót válassza.

Reagálások

Csalódását fejezte ki az államfő napirend előtti beszédére reagálva az MSZP frakcióvezetője. Lendvai Ildikó hangsúlyozta: azt várta, hogy Sólyom László egyértelműbben elhatárolódik a magyarországi neonáci mozgalmaktól. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a legnagyobb ellenzéki párt és a KDNP frakciószövetség támogatásáról biztosította az államfőt a demokráciáért és az emberi méltóságért folytatott küzdelemben. Eörsi Mátyás, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezetője a Fidesz tiszta állásfoglalását várta a Magyar Gárdával kapcsolatban, és azt mondta: fontos lenne, hogy a köztársasági elnök is világossá tegye: a köztársaság politikaközössége a jelenlegi parlamenti erőkből áll. Dávid Ibolya, az MDF elnöke azt kérte Sólyom Lászlótól, hogy hívjon össze ötpárti egyeztetést a párbeszéd erősítése érdekében.

Gyurcsány a reformokról

A reformok folytatásának fontosságáról beszélt az Országgyűlésben a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásának kezdetén a Fidesz és a KDNP képviselői - a két frakcióvezető kivételével - elhagyták az üléstermet. A kormányfő arról beszélt, hogy jövőre átfogó mikro-, kis- és középvállalkozási programot hirdetnek, január végig pedig tervet dolgoznak ki a hálapénz visszaszorítására. Gyurcsány Ferenc kiemelt feladatnak nevezte egyebek mellett az adórendszer átalakítását, az oktatási reform, valamint a nyugdíjkorrekciós program folytatását, a munkahelyteremtést, az egészségügy átalakítását, a feketemunka visszaszorítását, valamint a kirekesztés és a gyűlöletkeltés elleni keményebb fellépést. A Fidesz szerint az elmúlt egy év inkább bukás, mint reform. Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője a kormányfő felszólalására adott válaszában azt mondta: a magyar gazdaság gyenge, és nem fejlődik megfelelő mértékben.A részvényeseket győzködi az OMV

A MOL-részvényeseket próbálja meggyőzni egy konszolidáció előnyeiről az OMV. Az osztrák olajtársaság vezetője azt mondta: ha a magyar cég menedzsmentje elzárkózik az egyeztetéstől, akkor a részvényesekhez fordulnak, mert ők a tulajdonosok, így nekik kell határozniuk. Wolfgang Rutterstorfer a Dow Jones amerikai hírügynökségnek úgy fogalmazott: nem nemzeti érdekekről, hanem értékteremtésről van szó. Hangsúlyozta: kedvező ár esetén kisebb részesedéseket vásárolnak, mert az a céljuk, hogy jelentősebb tulajdoni hányadot szerezzenek a MOL-ban.

Költséges tőzsdei baki

Mintegy 15 százalékot emelkedett, majd ugyanennyit csökkent az OTP-részvények árfolyama hétfő kora délután a Budapesti Értéktőzsdén. A portfolio.hu elemzője szerint az egyik piaci szereplő hibás megbízást adhatott egy brókercégnek, ezért került be az aktuális ártól jelentősen eltérő megbízás a kereskedési rendszerbe. Baráth Szabolcs az InfoRádióban elmondta: néhány perc alatt körülbelül 200 ezer darab részvény cserélt gazdát 10.400 forintos áron, miközben a papír árfolyama korábban 8.800 forint közelében mozgott. Hozzátette: a hiba miatt - becslésük szerint - 150 millió forint kár érte a vevőt.

Eredeti Munkácsy

A szakértői vélemény szerint eredeti a vámosok által július elején lefoglalt Munkácsy Mihály-festmény - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője. Sipos Jenő emlékeztetett: a Naplemente című, évekkel ezelőtt eltűnt festményt egy, az Egyesült Államokból érkező küldeményben találták meg. Pákh Imre műgyűjtő korábban azt mondta: ha tényleg Munkácsy Mihály festette a képet, akkor annak értéke körülbelül 50 millió forint.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×