Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
317.28
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Váltóhiba okozhatta a vonat kisiklását a Keletinél

Az eddigi vizsgálatok szerint váltóhiba okozta a Keleti pályaudvarban a Sülysápra induló személyvonat négy kocsijának délutáni kisiklását - közölte a MÁV szóvivője.

Kavalecz Imre hangsúlyozta: személyi mulasztás az eddig ismert információk szerint nem történt, a hibát valószínűleg a pálya rossz állapota illetve a váltó elromlása okozta.

A szóvivő korábban az InfoRádióban arról számolt be, hogy a délután egy órakor történt baleset miatt a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső, illetve a Keleti és a Ferencvárosi pályaudvar között csak egy-egy vágányon közlekedhetnek a vonatok. A Budapest-Újszász-Szolnok és a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon legkevesebb 30-60 perces késésekre kell számítani.

A helyreállítási munkák miatt az elővárosi vonatok csak Rákos és Kőbánya Felső állomásokig közlekednek, míg Gödöllőre és Sülysápra az úgynevezett elővárosi betétjáratok egyáltalán nem indulnak el.

Budapest és Hatvan között az intercityk minden állomáson megállnak, erre a szakaszra nem is kell helyjegyet váltani.

A Keleti pályaudvart egyelőre csak az intercityk, a nemzetközi és a távolsági vonatok használhatják.

A pályaudvaron rengeteg ember várakozik, a hangosbeszélők arról tájékoztatják őket, hogy az elővárosi vonatok helyett vonatpótló autóbusszal tudnak eljutni Kőbánya-Kispest állomásra.

Sokáig tart a helyreállítás

A balesetben senki sem sérült meg; azt egyelőre nem tudni, miért siklott ki a szerelvény.

Kavalecz Imre hozzátette: a helyreállítás még több órát vesz igénybe, valószínűleg csak hajnaltól áll helyre a menetrend szerinti közlekedés.

Az InfoRádió értesülései szerint a Keleti pályaudvaron hatalmas a tömeg. A pénztáraknál is hosszú sorok kígyóznak, ugyanis sokan megpróbálják visszaváltani a helyjegyüket.

Egyes vonatok másfél órás késéssel érkeztek be, illetve indultak a Keleti pályaudvarról, ahol sokáig a kalauzok sem tudták, mi okozza a problémát.

Az InfoRádió egyik munkatársa a 13.20-as gyorsvonattal indult volna Debrecenbe, a szerelvény kétszer is elindult, de mindkétszer
visszafordult, végül személyvonatként gördült ki a pályaudvarról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×