Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.96
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A Fidesz programját dicsérte Gyurcsány Ferenc

A miniszterelnök szerint új rendre van szükség, a közös normákat be kell tartani és meg kell teremteni a polgári felelősség kultuszát. Gyurcsány Ferenc erről az MSZP tapolcai frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón beszélt. Szili Katalin szerint nemcsak új rendre, hanem új politikára is szükség van. A házelnök kiemelte: leltárt kell készíteni arról, hol tartanak a reformok, és a kormányzás új szakaszba léphet.

A pártelnök-kormányfő úgy fogalmazott: biztos abban, hogy a túlnyomó többség azt mondja, a rend teremt olyan biztonságot és kiszámíthatóságot, amelyben könnyebb lesz élni.

Gyurcsány Ferenc szerint az állam bátran használhatja eszközeit a feketegazdaság elleni küzdelemben, a fogyasztóvédelmi érdekérvényesítésnél vagy a demokratikus jogok érvényesítésénél.
A miniszterelnök azt mondta: a kormánynak és az MSZP-nek jó néhány ügyet meg kell beszélni az országgal.

A kormányfő példaként említette a nyugdíjrendszert, az adó- és a járulékrendszer átalakítását, az oktatás és a kultúra megújítását, valamint azt, hogy le kell zárni az egészségügy átalakításának első, legellentmondásosabb szakaszát.

"Ígéretes" fideszes kezdeményezés

Gyurcsány Ferenc megjegyezte: sokáig a rendszerváltás utáni Magyarország legígéretesebb kezdeményezésének és gondolatának tartotta a Polgári Magyarország programját, amelyet a Fidesz 1996-ban készített el.

"A programban az a fajta szabadság- és felelősségeszmény tükröződött, ami nélkül nincs modern Magyarország. Végtelenül sajnálom, hogy ezt cserben hagyták" - fogalmazott a szocialista pártelnök.Nemcsak új rendre, hanem új politikára is szükség van Magyarországon - mondta Szili Katalin az MSZP tapolcai frakcióülésén.

Az Országgyűlés szocialista elnöke kiemelte: leltárt kell készíteni arról, hol tartanak a reformok és mivel nincs szükség további megszorításokra, a kormányzás új, konszolidációs, stabilizációs szakaszba léphet.

Szili Katalin szerint nemcsak a normákat kell betartani és betartatni, hanem ezek kialakításánál is szélesebb körű társadalmi párbeszédre van szükség. Nekünk nem az ellenzékkel kell harcolni, hanem a társadalom felé kell fordulni és partnerként bevonni ebbe a folyamatba - hangsúlyozta a házelnök.

Gyurcsány Ferenc kormányfőnek azzal a megállapításával kapcsolatban, hogy Magyarországon nem alakult ki eléggé a rendszerváltás szabadságával együtt járó polgári felelősség, Szili Katalin azt mondta: embereket mindaddig nehéz szabadnak tudni, amíg a gazdasági kényszer béklyója leköti őket.

A házelnök azt javasolta a frakcióülésen, hogy a nagy és lényeges törvények előkészítésekor készüljenek hatástanulmányok.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×